• Az ön munkássága homlokterében a „pesti srácok” állnak. A srácok persze lányokat is jelenthetnek. De mielőtt arról beszélnénk, mit tettek itt, a XI. kerületben, mondjon arról valamit, mi volt az úgynevezett pesti srácok szerepe az 1956-os forradalomban?
A forradalom kitörésének estéjén, október 23-án már a Magyar Rádió ostromakor, teljesen spontán módon kezdtek létrejönni különféle fegyveres csoportok. Ezekből alakultak részben ki az ellenállás gócai. Amikor a tömeg a Bródy Sándor utcába vonult, hogy beolvassák követeléseiket, a rádió őrsége előbb riasztó lövésekkel, majd éles lőszerrel is próbálta távol tartani a tüntetőket. És akkor bekövetkezett az, ami egy ilyen borzalmas sztálinista rendszerben tulajdonképpen elképzelhetetlen. A tömeg végkép megelégelte a zsarnokságot, és elindult fegyvert szerezni. Az ott lévő munkások teherautókra pattantak, és például elmentek a Soroksári úti fegyvergyárhoz, a Lámpagyárhoz – amit „Lámpuska” gyárnak nevezett a nép –, és onnan jutott fegyverhez. De kisebb laktanyákat, rendőrőrsöket is megtámadtak, és hoztak el onnan fegyvereket. A reggeli órákra el is foglalták a rádiót. Ezek a fiatalok aztán a belvárosban, így a Corvin köz környékén újra összejöttek, és felvették a harcot.
• A Magyar Rádió talán nem egy túl jelentős hadászati célpont, a szovjet hadsereggel összekülönbözni azért már egészen más...
Mégis hamar bekövetkezett ez az összecsapás is, mert a kommunista pártvezetők, elsősorban Gerő Ernő, behívták Budapestre a szovjet csapatokat, amelyek 24-ére virradóan, vagyis alig pár órával később, már meg is jelentek a fővárosban. És amire senki nem számított, ez volt a kezdeti sikerek titka, hogy ezek a srácok szembe mertek szállni a világ legerősebb szárazföldi hadseregével. Erre a szovjet hadvezetés nem készült fel. Miközben talán nem véletlen, hogy ekkoriban szakképzett katonák nem nagyon csatlakoztak a felkelőkhöz. Ismerték az erőviszonyokat.
• Akkor kik voltak az ellenállók?
Elsősorban fiatal munkások, akik elégedetlenek voltak a rendszerrel, elegük volt a diktatúrából. De ne tévedjünk, minden propaganda ellenére sem. Szó sem esett arról, hogy a Horthy-rendszert szeretnék visszaállítani.
• Ez talán a kádári propagandában jelent először meg. Azt az ön könyveiből is tudjuk, hogy amíg Pesten elég erős ellenállási gócok alakultak ki, addig itt, Budán sokkal kevésbé. Széna tér, Móricz Zsigmond körtér azért volt. De mégsem olyan jelentősek, mint a Duna túlpartján.
Fontos, merre jártak a szovjet csapatok. Különösen az októberi harcok idején inkább a Nagykörúton vonultak fel – ott lehetett megütközni velük. Lényeges a társadalmi közeg is. Alapvetően nem polgárok csatlakoztak ezekhez az akciókhoz, hanem munkások. A képzettebb emberek, aki jobban tisztában voltak az erőviszonyokkal, vagy akiknek több vesztenivalójuk lehetett, inkább távol maradtak. Ezért többnyire arrafelé alakult ki ellenállás, ahol a munkásnegyedek álltak. Azért Budán, a Széna téri csoport talán a második legerősebbnek számított a fővárosban. A környék annyiban is fontos, hogy a túl széles utakon, tereken kevésbé lehetett alkalmazni a felkelők „csodafegyverét” a Molotov koktélt.
• Nézzük, mi történt a mi kerületünkben, a körtéren...
Bár egyes visszaemlékezések szerint itt októberben is előfordultak harci cselekmények, itt voltaképpen egy napig állt a harc, az is november 4-én kezdődött.
• Vagyis a forradalom bukásakor. Mégis, mit reméltek elérni a résztvevői?
Sokan talán végig sem gondolták ezt. Vitte őket az elkeseredés. Persze léteztek komoly politikai követelések is. Elsősorban a diákok 16 pontjának a teljesülését kívánták elérni (egyebek közt a szovjet csapatok kivonása, új kormány, a sztálinista bűnösök felelősségre vonása, többpártrendszer – a szerk.). Igaz, ezért nem mert mindenki ilyen radikálisan fellépni. Azt se felejtsük el, hogy a forradalom kezdetekor olyan eredményes volt ez a harc, hogy egy pillanatig a szovjet vezetés azt gondolta, el kell engedni Magyarországot, járja a maga útját. Sajnos ez az elgondolás csupán egy napig élt. Mégis, ezek a pesti srácok, ha rövid időre is, de elértek valamit. Nyilván nem csak ők – mert kellett mindehhez a korábbi olvadás, az az értelmiségi kör, amelyik azt előkészítette, a munkástanácsok és így tovább, de mégis.
• November 4-én visszatérnek a megszálló szovjet csapatok, a forradalom elbukik, ám a Móricz Zsigmond körtéren éppen ekkor lángolnak fel a harcok.
Azért több helyen megmaradt akkor még az ellenállás pár napig. A körtéren is kialakult – megint teljesen spontán módon – egy ilyen góc. Összeverődött egy csoport, jöttek katonatisztek is, akik meg tudták mutatni, hova kell fegyvert telepíteni, és így viszonylag érzékeny veszteséget tudtak okozni a szovjet páncélosoknak. Amelyek aztán szétlőtték a környező házakat. Ötödikén késő estére, éjszakára véget értek a csaták.
• A későbbi szovjet jelentésekben az szerepelt, hogy legalább 140 emberük halt vagy sebesült meg itt a harcokban.
Valószínűleg ez túlzó szám, még ha akad is ilyen szovjet forrás valóban. Húsz körül lehetett az elesettek, megsebesültek száma.
• Az egyik magyarázat arra, hogy a felkelők viszonylagos eredményeket értek el a harckocsik ellen a Molotov koktélokkal az, hogy azokat nem efféle városi küzdelmekre tervezték. De mire a körtéri csata folyik, már eltelt majdnem két hét, hogyhogy nem tanult a szovjet hadvezetés az első napokból, miközben azért csak megnyerték a II. világháborút?
Tanult. Októberben szabályosan vereséget szenvedtek a városban. Ekkor már nem. Még ha akadtak is veszteségeik, meglehetősen gyorsan fölszámolták az ellenállás fészkeit. Októberben még úgy tűnt, lehet húzogatni az oroszlán bajszát, november elején a hősies ellenállás ellenére nem maradt esély. Talán egy héten belül mindenütt letették a fegyvert. A szovjet katonák egy része nem is tudta, hol jár, talán Ázsiából hozták őket, és kíméletlenül szétlőttek mindent.
• Volt-e értelme ellenállni ekkor még, vagy ez már a veszett fejsze nyele volt?
Veszett fejsze nyele olyan értelemben, hogy nem volt kérdéses a harc kimenetele. Ugyanakkor nem minden józan mérlegelés nyomán alakul. A fiatalok jelentős része nagyon el volt keseredve, hogy a hőn áhított szabadság, függetlenség, demokrácia vereséget szenved. Lehet, hogy bizonyos szempontból már nem tűnik racionálisnak ez az ellenállás, de az biztos, hogy a hősies magatartás későbbi koroknak is fontos példa maradt. Nem véletlenül a „pesti srácot” választották az év emberének a Time magazinnál.
• Tudunk valamit arról, hogy kik alkothatták a körtéri ellenállókat, még ha spontán összeverődött csoport volt is?
Elsősorban munkások, ipari tanulók, és persze csapódtak hozzájuk akár lumpen elemek, börtönből szabadultak is. Bár közülük is később többen a forradalom elszánt védelmezői lettek.
• A pesti srácok jelentős része a forradalom után a megtorlások áldozata lett, de a körtériek viszonylag jól megúszták.
Alkalmilag összeverődött társaság volt, nem ismerték egymást, kevés tanút lehetett találni, nem igazán lehetett összeszedni őket. A harcok idejére összejöttek, utána szétszaladtak. Így is akadt azért, akit elítéltek hosszú évekre.
D. J.
|
|
|
