Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 13. péntek, Luca, Otília

Csaknem 600 program az Ars Sacra Fesztiválon

Újbuda   |   2018, szeptember 5 - 14:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Több mint 100 magyarországi és határon túli településen csaknem 600 ingyenes program várja az érdeklődőket a szeptember 15-23 között megrendezendő a XII. Ars Sacra Fesztiválon.

Ebben az évben tizenegy műfajban kínálnak programokat a szervezők. A szakralitást középpontba helyező programsorozat idei mottója: Tekints az égre, és lásd meg! - hangzott el az M5 adásában.
- Az az öröm ért bennünket, hogy akiket meghívunk, azok minden évben visszatérnek - hangsúlyozta Dragonits Márta, az Ars Sacra Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Az idei rendezvényen Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész a zenélés mellett ezúttal beszél istenhitéről is, de ott lesz a rendezvényen Klukon Edit zongoraművész, valamint Boráros Imre felvidéki színművész, "aki csodálatos darabokat ad elő" - mondta a kuratóriumi elnök.
Az Ars Sacra Fesztivál a 2007-es nemzetközi Városmissziós rendezvénysorozat nyomán jött létre. Célja a művészet eszközeivel segíteni Európát, hogy visszataláljon gyökereihez, a zsidó-keresztény értékekhez.
Az Ars Sacra Fesztiválhoz évről évre önkéntesen csatlakoznak Magyarország legnagyobb múzeumai, kulturális központjai, számos galéria és művész. A képző- és iparművészeti kiállításokat, különféle műfajú koncerteket, színházi és irodalmi előadásokat, tárlatvezetéseket, gyerekprogramokat ingyenesen látogathatja a nagyközönsé.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Szombaton fizetni kell a parkolásért  

Mivel december 14., szombat munkanap, a munkanapi parkolási díjak lesznek érvényben Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.