Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 22. hétfő, Előd

Családias búcsút rendeztek Albertfalván

Újbuda   |   2016, október 6 - 10:42
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az indián nyár utolsó napjaiban tartották a Szent Mihály templom búcsúját Albertfalván. A szokásos főzőversenyre idén is rengetegen jelentkeztek, a programok most is színvonalasak voltak.

A Weiner Leo Zeneiskola fúvós zenekara Sztán István vezényletével adott koncertet a Szent Mihály napi búcsún Albertfalván. Zenei stílusok és műfajok kavalkádja csendült fel a templom melletti parkban. A főzőversenyre készülő gulyások illata belengte a környéket, emiatt egyre többen érkeztek a családias hangulatú eseményre, ahol nagy szeretettel fogadtak mindenkit. A programon ezúttal is gyűjtést rendeztek a karitász számára; levesek, italok megvásárlásával bárki támogathatta a rászorulókat.

D. B. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Közlekedés az október 23-i hosszú hétvégén  

Október 23-án és az azt megelőző napon több fővárosi helyszínen tartanak megemlékezéseket, emiatt forgalomkorlátozásokra kell számítani és változik az több járatok forgalmi rendje is. Október 22-én, hétfőn a szombati, 23-án, kedden az ünnepnapi menetrend lesz majd érvényben.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.