Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 6. hétfő, Miklós

Díszítők a B32-ben

Újbuda   |   2017, március 31 - 10:35
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Díszítők című darab nemcsak humoros, komoly pszichológiai kérdéseket is boncolgat. Az eredetileg 2014-es színművet idén Dolmány Attila rendezte meg kisebb-nagyobb átalakításokkal. A nyilvános főpróbán, március 30-án láthattuk először a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Mi történik, ha hat ember egy kis térben ragad? Felszínre kerülnek az egymással, de leginkább saját magukkal kapcsolatos problémák. A Díszítők című darabban hat színházi díszítőre rázárult szobájuk ajtaja, pedig dolguk van. A nézők elfoglalták helyüket, az ügyelő folyamatosan felszólítja a színészeket és a dolgozókat is a kezdésre, de az ajtó nem nyílik. Az előadás elkezdődött, de később kiderül: a szobában ragadt díszítőknek közel sem ez a legnagyobb problémájuk. Látszólag egymásnak esnek szavakkal, ugyanakkor a monológjaikból kiderül: magukkal, az életükkel, nehéz sorsukkal vagy kilátástalan jövőjükkel küzdenek igazán.

Erdélyi Tímea, Szentirmai Zsolt, Karácsonyi Zoltán, Tarján Péter, Gamer Csaba és Fehér Tibor már korábbról ismerték egymást, a színmű zárt szituációja miatt még hamarabb összekovácsolódtak. Dolmány Attila rendező elárulta, nagy átalakításokon ment át a darab. Teljesen mentes lett az aktuálpolitikai utalásoktól, inkább csak általánosságban érintette ezt a kérdést. Több lett benne a humor is, de ez a valós mondanivalót nem befolyásolja. A rendező szerint mint minden darab, ez is új kihívást jelentett, és annak örülne, ha a nézők az előadást követően elgondolkoznának a látottakon.

A Díszítőkben Erdélyi Tímea volt az egyetlen női szereplő. Azt mondta, a karaktere több árnyalatot is mutat: minden női néző legalább egy tulajdonságát látva magára ismerhet. A színésznő nagyon élvezte a közös munkát kollégáival, és azt mondta: karaktere kidolgozásához rengeteg rendezői segítséget kapott.

Vajon kijutnak a díszítők a zárt falak mögül? Március 31-én, április 7-én és május 12-én kiderül a B32 Galéria és Kultúrtérben (Bartók Béla út 32).

H.S.

A darabbal kapcsolatos további részletek, interjú Erdélyi Tímeával és Fehér Tiborral az áprilisi Pont magazinban olvasható.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Kérdőívet indítanak az új Albertfalva megállóról  

Albertfalva már most is létező vasúti megállóhely, de az itt egymás mellett haladó székesfehérvári (30a) és pusztaszabolcsi (40a) vonalak közül csak az előbbiek vágányai mellett vannak peronok, viszont az utóbbiaknál lenne igazán szükség rájuk.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.