Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Édes szezonnyitó a Spin Off Klubban

Újbuda   |   2016, október 6 - 18:44Nyomtatóbarát változatSend by email

A Cake Shop alapítójával, Sallay Fannival nyitotta őszi szezonját a Spin Off Klub, ahol startupként indult, ma már nemzetközi vállalkozásáról mesélt a munka mellett három gyermekét nevelő cégvezető.

Idén ősszel is elkezdődött a Spinoff Klub, az újbudai hallgatói üzleti klub, amelynek beszélgetéseihez továbbra is a B32 Galéria és Kulturtér ad teret. Az érdeklődők, például a saját üzleti ötleteiket kidolgozni tervező egyetemisták pódiumbeszélgetéseket hallgathatnak. Az őszi szemeszter nyitányaként Sallay Fanni beszélt pályájáról. Az üzletasszony alig néhány éve, a családi építőipari cég összeomlása után kezdett új vállakozásba, hogy a gyermekkora óta imádott sütéssel keresse a család kenyerét. Egy igazi startup sikertörténet tehát az övé, hiszen az egyetlen, otthoni sütővel indult vállalkozás ma már több százmilliós cégbirodalom, mely nem csak más vendéglátókat lát el tortával és sütivel, de három saját cukrászdát is üzemeltet.
Sallay Fanni saját állítsa szerint nem a kitartásáról volt híres gyerekkorában, pedig több, sok gyakorlással elsajátítható művészeti ágban is kipróbálta magát. Ennek ellenére éppen a kijelölt célnak szinte mindent alárendelő tudatos, kitartó munka az, ami először felmerül a Cake Shop sikertörténetével kapcsolatban. A beszélgetés során egymás után jöttek elő a cukrászipari vállalkozás eindítása körüli nehézségekről szóló történetek. A rossz sütőben, nehézkesen elkészült édességek végül olyan sikeresek lettek, hogy hamar az lett a gond, hol tudnának sokat készíteni belőlük. Közban a vállalkozás növekedési szakaszában a család is gyarapodott, a Cake Shop indulása óta további két testvér született a már meglévő mellé. Sallay Fanni szerint nem könnyű összegyeztetni az anyaságot a hivatással, hiszen munka közben úgy érzi, a gyerekei mellett töltött idő a kevés, ha viszont velük van, gyakran a munka miatt aggódik – pedig férjével mind a céges, mind az otthoni feladatokat megosztják.

A Cake Shopnál folyamatban van a franchise beindítása, melyre korábban is sok érdeklődés volt. A hálózat nem csak Magyarországra fog korlátozódni, a tervben egész európai expanzió szerepel.
A Spin Off klub folytatódik, a következő beszélgetés időpontját a facebook oldalukon teszik nemsokára közzé.

B. Gy.