Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 22. péntek, Cecília

Egészség: betegtájékoztató kampányt indul

Újbuda   |   2018, november 14 - 14:53
Nyomtatóbarát változatSend by email

Válassz okosan címmel, országos betegtájékoztató kampányt indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK). Plakátokon és szórólapokon arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy milyen panaszokkal hova fordulhat a lakosság.

Rajzok, ábrák segítségével orientálják a betegeket abban, hogy milyen esetekben kérhetik gyógyszerész segítségét, mi a háziorvos feladata, mikor ajánlott a háziorvosi ügyeletet hívni és mely esetekben kell mentőt hívni. Éger István, a MOK elnöke úgy fogalmazott, a plakátkampány nem pótolja a kamara által évek óta szorgalmazott egészségtan-oktatást, de abból egy pici szeletet kiragadva szeretnének segíteni a lakosságnak és ezáltal az ellátó intézményeknek.
A nagyobb méretű plakátokat rendelőkben, kórházakban fogják kirakni, a szórólapokhoz a gyógyszertárakban lehet majd hozzájutni. Utóbbiakat olyan helyekre is szeretnék eljuttatni, ahol egyéb ügyintézés miatt kell az embereknek várakozniuk.
Hankó Zoltán, a gyógyszerészi kamara elnöke arról beszélt, hogy a gyógyszerészek is megfelelő kompetenciákkal vesznek részt az ellátásban, segítenek az öngyógyszerezésben, tanácsadásban, és azt remélik, hogy a kampány segítséget fog nyújtani a lakosságnak.
A plakátok és szórólapok elkészítését a két kamara közösen finanszírozza.
Az orosházi sürgősségi osztály problémáira kitérve Éger István kérdésre válaszolva azt mondta, kevés olyan sürgősségi hely van az országban, ahol a munkakörülmények és feltételek megnyugtatóak lennének.
"A helyzet érdemben évek óta nem javult, ezt máról holnapra megoldani nem lehet" - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a sürgősségi osztályok betegforgalmának nagy része nem indokolt, olyan eseteket is el kell látniuk, amelyek nem oda valók. Ez pedig elveszi a figyelmet és a kapacitást a tényleg rászorulóktól - mondta.
Közölte: az emberi erőforrások minisztere által korábban említett, a sürgősségi ellátás reformjáról szóló dokumentumot a kamarának eddig nem küldték meg.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Közreműködőket keres a NAV  

A vállalkozások és a kereskedők egy egyszerű regisztrációval bekerülhetnek abba a nyilvántartásba, ahonnan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiválasztja a végrehajtási eljárásaiban közreműködő szervezeteket, kereskedőket. A regisztráltak elsők között juthatnak hozzá az árverésre kitűzött romlandó termékekkel kapcsolatos információkhoz - derül ki az hivatal közleményéből. 

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.