Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 17. csütörtök, Hedvig

Elfogadták Újbuda idei költségvetését

Újbuda   |   2019, január 30 - 11:59
Nyomtatóbarát változatSend by email

A képviselő-testület idei első, január 17-i ülésén elfogadta a kerület 2019. évi költségvetését, melynek bevételi és kiadási főösszege 27,8 milliárd forint.

Hoffmann Tamás polgármester kiemelte: a városvezetés számára fontosak az itt élő, illetve itt dolgozó emberek, így a büdzsé elsősorban az ő megbecsülésükről szól. Ennek szellemében az önkormányzat fenntartásában lévő óvodákban, valamint szociális és gyermekjóléti intézményekben foglalkoztatott közalkalmazottak számára a múlt év végén bevezetett újbudai pótlékot kiterjesztik az egészségügyben tevékenykedőkre is. Ehhez kilencvenmillió forint pluszforrást biztosítanak a Szent Kristóf Szakrendelő Kft.-nek.

Halad előre a 2016-ban elindított zöldfalprogram, melynek részeként eddig hat kerületi óvodában építettek ki ilyen egészség- és környezetbarát létesítményt. Két újabb helyen áll előkészítés alatt a zöldfal kialakítása, és további óvodák esetében mérik fel a lehetőségeket.


A 2019. évi költségvetésről szóló rendelet vitájában az ellenzéki képviselők főként azt nehezményezték, hogy a dokumentumban kevés a vízió, a fantázia. A jobbikos Szabó György kifejtette, a büdzsé főként a fenntartási feladatokra koncentrál, és nem tükröződik benne a kerületre vonatkozó jövőkép. Barabás Richárd, a Párbeszéd képviselője a XIV. kerület mintájára szociális bérlakásépítéseket sürgetett, az LMP-s Gajárszki Áron pedig több energiahatékonysági beruházást szorgalmazott. Hintsch György, az MSZP, a DK és a Párbeszéd frakciójának vezetője szerint a kerület infrastruktúrája nincs felkészülve a tömeges beköltözésre, ami a jövőben komoly gondokat fog okozni. A DK-s Bács Márton azt olvasta ki az idei költségvetésből, hogy a kerület vezetésének továbbra sincsenek konkrét céljai, csupán sodródik az árral.
A Fidesz–KDNP-frakció vezetője, Csernus László arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzék által megfogalmazott szempontok, ellenvélemények között érdemi, komoly kritika nem hangzott el a költségvetéssel szemben. Rámutatott: a kerület lélekszámának folyamatos növekedése arról tanúskodik, hogy szívesen költöznek ide az emberek, ami nehezen lenne elképzelhető, ha ők is hiányolnák a jövőképet. A fideszes Kerékgyártó Gábor méltatta, hogy a költségvetés olyan célok megvalósítását is támogatja, mint a földutak felszámolása, a közbiztonság javítása és a fiatalok vállalkozóvá válása.
Zárszavában Hoffmann Tamás arra emlékeztetett, hogy az előző vezetés idején voltak ugyan nagyívű „szupervíziók”, ám azokból szinte semmi nem valósult meg. – Pedig az emberek éppen a folyamatos fejlesztéseket várják az önkormányzattól, valamint azt, hogy nyugalom legyen a lakókörnyezetükben – tette hozzá a polgármester. A költségvetést végül tizenhat igen, nyolc nem és egy tartózkodó szavazattal fogadták el.

A kerületet érintő fővárosi beruházások közül kiemelkedik az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása az Etele térig, az ezzel járó környezetrendezési munkálatokkal együtt.


Elfogadásra javasolta a Fővárosi Önkormányzat 2019. évi forrásmegosztásról szóló rendeletét a képviselő-testület. A kerületet idén közel tízmilliárd forint illeti meg, csaknem egymilliárd forinttal több, mint a tavalyi előirányzat. A szavazás előtt Hintsch György elismerte, hogy Újbuda jól jár a forrásmegosztással, de az elosztás módjával az MSZP–DK–P-frakció továbbra sem ért egyet.
Újbudán az utóbbi időben megnőtt az engedély nélküli, burkolatbontással járó közterületi munkavégzések száma. A vonatkozó rendelet módosítása értelmében aki a közutat – nem közlekedési célból – a kezelő hozzájárulása nélkül veszi igénybe, az a rendelet mellékletében meghatározott igénybevételi díj tízszeresének megfelelő díj megfizetésére köteles, míg annak, aki a közutat a hozzájárulástól eltérő módon vagy a meghatározott mértéket meghaladó alapterületen veszi igénybe, a használatbavételi díj ötszörösének megfelelő díjat kell fizetnie. A szankciók alkalmazásától azt várják, hogy jelentősen csökkenjen a szabálytalan munkavégzések száma a kerületben.

A megnövekedett igények miatt új helyre költöznek a gazdagréti védőnői körzetek. A Csíki-hegyek utcai iskola melletti átalakított épületrészben jön létre a Gazdagréti Védőnői Szolgálat. A létesítményben gyermekorvosi rendelők is működnek majd.

A grémium megszavazta az önkormányzat Környezetvédelmi Programjának idei intézkedési tervét, továbbá március 1-jétől Láng Hannát bízta meg a Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda – Kindergarten in Kelenvölgy-Őrmező vezetésével. Döntés született arról is, hogy multifunkcionális műfüves sportpályát alakítanak ki a nemrég felújított és kibővített Gazdagréti Szivárvány Óvodában.

Folytatódik a 2013-ban elindított játszótér-felújítási program. Megújul a Tétényi út, a Fejér Lipót út és a Bártfai út között elhelyezkedő Árnyas játszótér, amelyen gumiburkolatú sportpályát is létrehoznak. Ugyancsak megújítják a játszóteret az Allende parkban, a Sopron utcában és a Zsombor utcában.

Az ülésen a képviselők megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Kiss Máriáról, aki 1992 és 1994 között Újbuda alpolgármestere volt.

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.