Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 22. péntek, Gerzson

Elhunyt Kállay Emil piarista szerzetes

Újbuda   |   2018, október 1 - 10:25
Nyomtatóbarát változatSend by email

Szeptember 28-án szerzetességének 71. évében, áldozópapságának 65. esztendejében elhunyt Kállay Emil piarista szerzetes, egykori tartományfőnök, a csíkszeredai misszió alapító tagja a budapesti Kalazantinum rendházban. Nyolcvankilenc évet élt.

Kállay Emil piarista szerzetes 1929. január 19-én született Kisújszálláson. A debreceni piarista gimnáziumban érettségizett, majd 1947-ben öltözött be novíciusnak. 1950 nyarán a szerzetesrendek feloszlatásakor az állam által előírt létszámkorlát miatt a kereten kívüli szerzetesnövendékek közé került, így tanulmányait az esztergomi főegyházmegye növendékeként a Központi Szemináriumban folytatta. 1953. június 14-én szentelték pappá az esztergomi székesegyházban, 1954-től az esztergomi Vízivárosban, 1955-től Érsekvadkerten, 1956-tól Nógrádmegyeren, 1958-tól Budapest-Törökőrön volt segédlelkész.

Piarista szerzetesi hivatásánál fogva mindig különösen fontosnak tartotta a fiatalok nevelését. 1960-ban kapcsolatba lépett a Regnum Marianum mozgalommal, melynek vezetőit később a diktatúra kegyetlenül meghurcolta, őt magát pedig politikai kényszerűségből az Esztergomi Érsekségi Főhatóság 1962-ben három évre eltiltotta papi hivatásának gyakorlásától, csupán fizikai munkavégzést engedélyezték számára. Ekkor tanulta ki a rádió- és TV-műszerész szakmát, mivel úgy gondolta, hogy szerelőként föltűnés nélkül járhat a katolikus családokhoz. Miután három év múlva visszatérhetett a szolgálatba, változatlan odaadással végezte lelkipásztori munkáját, elsősorban az ifjúság körében.1965-től tizenkét éven át fiatalokat oktatott a Rókus-kápolnában, eleinte kisegítőként, majd 1967-től segédlelkészként. 1977-ben a budai Szent Imre (ciszterci) plébániára került segédlelkésznek. A rendszerváltáskor az ő ötlete alapján elsők között alapítottak civil egyesületet.

Bár csupán ideiglenes fogadalmat tett, ami az évek alatt jogi érvényét vesztette, egyházmegyei papi szolgálata közben mégis mindvégig hű maradt piarista hivatásához. Ünnepélyes örökfogadalmát csak a rendszerváltozáskor, 1989. február 9-én tehette le. 1991-ben beköltözött a budapesti piarista rendházba, ahol négy éven át oktatta a rendi növendékeket és a gimnáziumban is tanított. 1995-ben, majd 1999-ben újra négy évre a Piarista Rend Magyar Tartománya vezetőjévé, tartományfőnökévé választották. Idős kora ellenére 2007-ben, 78 évesen aktív részt vállalt a piaristák székelyföldi missziójának újraindításában, aminek köszönhetően Csíkszeredában megnyitották a Piarista Tanulmányi Házat.

Állami és önkormányzati részről több elismerésben is részesült sok évtizedes közösségalkotó és az ifjúság neveléséért végzett áldozatos munkájáért: a már gyémántmisés atya 2014-ben, 85 éves korában a szentimrevárosi közösségért végzett több évtizedes munkája elismeréseként Pro Urbe-díjat kapott; a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2016. március 1-jén Pro Ecclesia Hungariae díjjal ismerte el 63 éves lelkipásztori szolgálatát; 2017 augusztus 20-án a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Üvegszilánk a fagyasztott rösztiben  

Belga bejelentés szerint két francia vásárló Auchan sajátmárkás fagyasztott rösztiben üvegszilánkokat talált. A termékből Magyarországra is érkezett. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a RASFF rendszeren keresztül értesült a riasztásról.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.