Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Eltűnik a BME két épülete

Újbuda   |   2021, január 28 - 12:50
Nyomtatóbarát változatSend by email

Lebonthatják a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) két, városképi szempontból meghatározó épületét a Petőfi híd budai hídfőjénél. A 2012 óta üresen álló, egykor a villamosmérnöki karnak otthont adó V2-tömb, az előtte lévő Goldmann György téri menza, illetve a kettő közti tér helyére az Innovációs és Fejlesztési Központ kerül – számolt be a 24.hu.

A zéró károsanyag-kibocsátású okosházként létrehozandó új létesítményt a BME működteti majd, de egy 2020. december végén megjelent kormányhatározat szerint egyes innovációs és iparjogvédelmi igazgatási tevékenységet végző kormányzati szervezetek székhelyei is helyet kapnak benne. (A BME kancellárja, Kotán Attila tavaly nyáron arról beszélt, hogy oda költözik egyebek közt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Bay Zoltán Nonprofit Kft.)

Az 1969-ben átadott V2 épület minőségével mindig sok gond volt, ám így is fontos helyszín volt. Tetején helyezték el a magyar MASAT–1 műhold első antennáit, földi állomását pedig az itt működő, számos fejlesztést magáénak tudó műegyetemi rádióklub fogadta be. Nagy szerepet játszott a V2 Budapest kulturális életében is: itt próbált a BME szimfonikus zenekara, de az idősebb generáció talán inkább azért emlékszik a hatalmas földszinti belső térre, mert a ’70-es években hétvégenként ott lépett fel az Omega, illetve a Bergendy. A beatzenészek mögött pedig ott volt a V2 legnagyobb, ma is meglévő kulturális értéke, Hincz Gyula 3,5x10 méteres üvegmozaikja, a Technika és Tudomány. Az 1970-ben készült alkotást a tervek szerint épségben megőrzik.

A Duna felől jól érvényesülő, Goldmann-menzaként ismert ház szakértők szerint építészetileg jóval értékesebb a V2-nél. Az 1975-ben megtervezett, 1983-ban átadott épület korának színvonalas, modern alkotása (bár az ebéd-időben egyszerre érkező tömegeket nehezen tudta fogadni). A „Goldmann” az étkeztetés mellett az egyetemi élet fontos központja, számos saját és külsős rendezvény, koncert színhelye is volt.

Újbuda

Címkék: