Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Épül az új városrész a Lágymányosi-öbölben

Újbuda   |   2017, június 12 - 14:05Nyomtatóbarát változatSend by email

Letették a BudaPart beruházás alapkövét június 12-é: a Lágymányosi-öbölben lévő egykori ipartelepen új városnegyed épül. A terület tulajdonosa a Kopaszi Gát Kft., az épületek kivitelezője a Market Építő Zrt., a fejlesztő a Property Market Kft. A lakóházakat a Vikár & Lukács Építész Stúdió, az irodaházat a Szász Építész Stúdió tervezte.

Nagy felelősséggel jár egy ilyen mértékű beruházás megvalósítása - mondta a BudaPart ingatlan komplexum alapkőletételekor Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes. - Mindenki árgus szemmel nézi a beruházással kapcsolatos híreket, és legalább ilyen érdeklődés övezni majd az építkezést is - tette hozzá. Több tízezer négyzetméternyi iroda, üzleti negyed, lakóingatlanok és a mindennapokhoz szükséges infrastruktúra is kiépül a Lágymányosi-öbölben. A főváros támogatta a projektet, amely – Szeneczey szerint - a beruházó eddigi munkáihoz hasonlóan magas színvonalon valósul majd meg. Hoffmann Tamás polgármester hangsúlyozta: olyan közösségi szolgáltatások, közlekedési kapcsolatok, szociális létesítmények is létrejönnek, amelyek mind a városnegyed élhetőségét javítják majd.

A beruházás nyitánya a déli Duna-part mentén húzódó egykori ipari területek megújulásának; a teljes rozsdaövezet több mint 200 hektár területet fog közre. A BudaPart elhelyezkedésének, valamint a zöld- és vízterület magas arányának köszönhetően egyedülálló beruházás Magyarországon. Az 54 hektárnyi területből 11 hektárnyi vízfelület biztosítja majd az épületek átszellőzését. A megújuló városnegyedet határoló utak mentén irodaházak ölelik majd körbe a leendő lakóépületeket. A két funkció között csökkentett forgalmú bevásárlóutcát alakítanak ki, több sportpálya, hotel, óvoda, fitness/spa létesítmény is hozzájárul majd a lakók és dolgozók feltöltődéséhez az új városrészben.

- Kiemelt cél, hogy Budapest új városnegyede izgalmas színfoltot jelentsen a beköltözőknek, a munkába járóknak, valamint a kikapcsolódási céllal érkező városlakóknak is - hangoztatta Szabolcs Attila, Újbuda országgyűlési képviselője. Felelevenítette azt az időszakot, amikor a régi hőerőmű közelében csupán két olajtartály, illetve a neves Aranyhal vendéglő volt.

A fejlesztés 26 milliárd forintos első ütemében két lakóépület készül el, ezekben 265 lakást alakítanak ki. - Az otthonok háromnegyede már elkelt, átadásuk 2018 végétől várható - ismertette a részleteket Árendás Gergely, a Property Market ügyvezető igazgatója.

A lakóépület építésével egyidőben kezdődik a mintegy 20 ezer négyzetméteres BudaPart Offices "C" épületének kivitelezése is, ez várhatóan 2019 első negyedében készül el.

A teljes beruházás 6-7 ütemben valósul meg, összértéke többszáz milliárd forint.

A BudaPart 3 kilométer hosszú vízparti szakasszal rendelkezik a Duna mentén. Árendás Gergely hozzátette: Újbuda mind a lakó-, mind az irodapiac szempontjából kiemelkedő teljesítményt nyújt, a lakáspiacon a XI. kerület a főváros egyik legkeresettebb városrésze, ahol az ingatlanok az elmúlt évben átlag feletti értéknövekedést értek el. A kiadatlan irodák aránya egész Budapesten itt a legalacsonyabb, mindössze 3,6 százalékos.

A három épület építésén túl a fejlesztő jelentős közcélú infrastrukturális beruházást is megvalósít, ezek között legfontosabb a Dombóvári út Rákóczi hídi felhajtója közlekedési csomópontjának átépítése és bővítése, belső út és közmű hálózat kialakítása, a BudaPart főterének kialakítása. A több mint 4 milliárd forint értékű infrastrukturális munkák során közel két hektár közterület létesül, 7600 négyzetméter közút épül vagy újul meg, 46 új fát ültetnek, és 60 új utcabútor létesül. - A közkedvelt Kopaszi-gát közparkja a fejlesztés teljes időtartama alatt látogatható, a 15 hektáros park területét nem érintik a beruházások – mondta Árendás.

T. K.