Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Esélyegyenlőségi képzések indulnak

Újbuda   |   2014, szeptember 12 - 00:00Nyomtatóbarát változatSend by email

Munkahelyi esélyegyenlőség és kommunikáció témájú képzéseket, illetve munkahelyi esélyterv készítés és felülvizsgálat lehetőségét kínálja a Családbarát Újbuda Programon belül szeptember és december között a Budapest Esély Kft. A képzésen a kerületben székhellyel, telephellyel vagy egyéb kirendeltséggel rendelkező szervezetek térítésmentesen vehetnek részt.

A képzéseket azoknak ajánlják, akik ügyfelekkel foglalkoznak, esetmegbeszéléseket, szupervíziókat tartanak, valamint akik felfrissítenék, elmélyítenék kommunikációs ismereteiket, átgondolnák, újrarendeznék tudásukat, tapasztalatot cserélnének. Javasolt továbbá olyan HR/munkaügyi területen dolgozóknak, akik továbbképzésüket a munkahelyi esélyegyenlőséghez kapcsolódó témákban szeretnék megoldani.

Az esélyegyenlőségi terv célja, hogy a hátrányos helyzetű munkavállalói csoportok foglalkoztatási helyzetét felmérje, elemezze, valamint meghatározza a munkavállalók esélyegyenlőségének megteremtéséhez szükséges célokat, intézkedéseket.

A Családbarát Újbuda Program megvalósulásával Újbuda Önkormányzata ösztönzi a helyi vállalkozásokat, intézményeket és civil szervezeteket a munka és a magánélet összeegyeztetésére. Ezáltal megőrizhető a vállalkozások versenyképessége és növekszik a dolgozói elégedettség is. A motivált, elkötelezett munkaerő a legjobb befektetés egy szervezet számára. A családbarát működés azonban nem csak a vállalat belső működésében fejti ki hatását, hanem a külső környezetnek is előnyöket jelenthet, ez pedig a vállalkozás piaci szerepének erősítéséhez járulhat hozzá.

A képzésről további információ: http://www.pestesely.hu/?pageid=kepzeseink_aktualis_kepzeseink

Újbuda

Esélyegyenlőségi képzések indulnak