Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Fertőtlenítőszereket is előállít a Mol

Újbuda   |   2020, március 25 - 15:32Nyomtatóbarát változatSend by email

A MOL is segíti a kórházak fertőtlenítőszerrel való ellátását. A társaság almásfüzitői egységében a hétvégétől naponta ötvenezer liter felületek és az emberi testfelületek fertőtlenítésére alkalmas szert gyártanak.

A koronavírus elleni védekezés érdekében a MOL megkezdte a Magyarországon hiánycikknek számító kéz-, és felületfertőtlenítő termékek gyártását. A vállalatcsoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL Lub Kft. két hét alatt állította át almásfüzitői üzemének egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát.

A MOL Hygi készítményt először a kórházak, kiemelt közintézmények, a nagyüzemi felhasználók kapják meg, a tervek szerint két hét múlva pedig a kiskereskedelemben is elérhetővé teszik.
A következő három hét - napi három műszakban folyó - termelése elegendő lesz az egész ország két-három hónapos fertőtlenítőszer-szükségletének fedezésére - ismertette Ratatics Péter ügyvezető igazgató.