Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 19. csütörtök, Vilhelmina

Fókuszban a távfűtés korszerűsítése

Újbuda   |   2019, június 17 - 18:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot szeptember 24 és 2020 március 31 között.

- Magyarországon még mindig van körülbelül 200 ezer olyan távfűtéses lakás, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható, ami az egyik legpazarlóbb megoldás - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.
Az Otthon melege program alprogramjának keretében okos költségmegosztás alkalmazására és radiátorok cseréjére van lehetőség. A vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható költségek 10-50 százaléka lehet, lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint - ismertette Kaderják Péter.
Weingartner Balázs, az ITM fenntarthatóságért felelős államtitkára hangsúlyozta: az Otthon melege program célja a magántulajdonban lévő lakóépületek és háztartások energetikai korszerűsítésének ösztönzése, vissza nem térítendő támogatások biztosítása, illetve a háztartások rezsikiadásainak csökkentése.
Kaderják Péter elmondta: az okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztését és a radiátorok cseréjét segítő pályázat egyben azt a célt is szolgálja, hogy lehetővé tegyék a régi fűtési rendszerrel működő távfűtéses épületek lakásaiban a hőfelhasználás szabályozását, és ezzel a távhőszámlák összegének csökkentését.
Nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy csak a hőfelhasználás szabályozásának lehetővé tételével mintegy 10 százalékkal csökkenthető a fogyasztás - tette hozzá.
Támogatás kapható okos mérésre alkalmas fűtési költségmegosztó rendszer kialakítására, okos mérésre nem alkalmas költségmegosztók cseréjére, valamint adatgyűjtő rendszer felszerelésére. Ezeket kiegészítő tevékenységként támogatható egyebek mellett a radiátorok cseréje és a csőrendszer egycsöves rendszerről történő átalakítása.
Weingartner Balázs elmondta: a legnagyobb károsanyag, illetve széndioxid kibocsátást a lakossági energiafelhasználás és a közlekedési ágazat okozza, így az energia- és klímapolitikai célok elérésénél ezek a területek középpontban vannak.
A 2014-ben indított Otthon melege program eddigi intézkedései a lakóépületek és a háztartások energiahatékonyságának javítására, valamint megújuló energiát hasznosító rendszerek telepítésére irányultak. Az államtitkár példaként említette a nyílászárók cseréjét, a fűtési rendszerek korszerűsítését, a lakóépületek komplex energetikai korszerűsítését, valamint a háztartási nagygépek cseréjét.
Eddig 36 milliárd forint kormányzati támogatást kaptak a pályázók, több mint 300 ezer háztartást érintettek az energetikai korszerűsítések, amivel évi 300 millió kilowattóra lakossági energia-megtakarítást és évi 130 ezer tonna széndioxid-kibocsátás csökkenést lehetett elérni. A lakosságnál megtakarított rezsi meghaladja az egymilliárd forintot évente - ismertette.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a földgázüzemű konvektorok cseréjére kiírt pályázat még nyitva van, augusztus 30-ig lehet jelentkezni. A pályázatok az NFSI honlapján érhetők el.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.