Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Földutak helyett szilárd burkolat Madárhegyen

Újbuda   |   2022, április 7 - 15:58Nyomtatóbarát változatSend by email

Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata a Budapesti Útépítési Program keretén belül a Miniszterelnökséggel megkötött szerződés alapján folytatta Madárhegyen az előző években már megkezdett program szerint a földutak szilárd burkolattal történő ellátását.

A Miniszterelnökség az útépítés és csapadékvíz elvezetés munkálataihoz önkormányzatunk részére 149 millió forint támogatási összeget folyósított, melyhez 151,6 millió forint saját forrással járultunk hozzá, hogy az építést megelőző közművesítést is el tudjuk végezni.

Mintegy 600 méter földút kap szilárd burkolatot, több, mint 550 méter vízvezeték törzshálózat épül, a szennyvíz-és csapadékvíz csatorna hálózat kiépítésre kerülő együttes hossza meghaladja a 700 métert, az utak mellett természetesen közvilágítási hálózat is létesül.

A Keltike lejtő, Barackmag utca, Rupphegyi út kiépítésének folytatásához, valamint a Medvetalp utca kiszabályozott részének aszfaltozásához szükséges ivóvíz, szennyvíz- és csapadékcsatorna közműépítések, kiváltások nagyrészt befejeződtek, a lakossági rákötések folyamatban vannak.

A lakossági közműbekötések végeztével, várhatóan április végén kezdődik a közvilágítási hálózat kiépítése, majd az utak aszfaltozása. A munkálatok a műszaki ütemtervnek megfelelően haladnak, várhatóan június végére – amennyiben az időjárás is megengedi – befejeződnek.

A környéken és az érintett utcákban lakóknak az okozott kellemetlenségek miatt köszönjük a türelmét, hamarosan korunk elvárásainak megfelelő, infrastruktúrával ellátott, kényelmesen járható utakat vehetnek birtokukba az ott közlekedők

Címkék: