Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Folytatódnak a rendőrség vagyonvédelmi bűnmegelőző programjai

Újbuda   |   2016, szeptember 8 - 12:58
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbudán is találkozhat a lakosság a Házhoz megyünk információs ponttal, valamint a BikeSafe regisztrációs ponttal – derült ki a program folytatásáról tartott rendőrségi sajtótájékoztatón.

A rendőrség tavaly ősszel indította a Házhoz megyünk elnevezésű kampányát, a program célja, hogy az állampolgárok szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat és közvetlen ajánlásokat. A BikeSafe adatbázis pedig tartalmazza a kerékpárok jellemző adatait, fényképeit, amivel elősegíthetik lopás esetén az azonosításukat, illetve megtalálásukkor a tulajdonosokhoz történő visszajuttatást.
Nagy Renáta a BRFK bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta: a bűncselekmények megelőzése elengedhetetlen a prevenció és a tájékoztatás nélkül, ezért tartják fontosnak a Házhoz megyünk programot, amelyben egyébként kiemelt figyelmet fordítanak az idősebb korosztályra, hogy erősítsék szubjektív biztonságérzetüket. A program alkalmas a szemléletformálásra, a védekezési mechanizmus kialítására.
Budapesten a IV., a XI., és a XIV. kerületbe telepítenek Házhoz megyünk információs, valamint BikeSafe regisztrációs pontokat. Újbudán a következő hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön délután az Allee bevásárlóközpontban, a Savoya Parkban, az Eleven Centerben és az Újbuda Centerben, szombaton pedig a Móricz Zsigmond körtéren lesz lehetőség a tanácsadásra.

MTI/Újbuda