Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Fővárosi elismerés újbudai pedagógusoknak

Újbuda   |   2017, június 8 - 14:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Három újbudai pedagógus is öregbíti idén a kerület hírnevét a fővárosi vezetés által adományozott Bárczy István-díjjal. A fővárosi pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepségen összesen 25 főt tüntettek ki.

A kitüntetésben azok a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények munkatársai részesülhetnek, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez, és ezáltal a főváros fejlődéséhez. Az idei Bárczy István-díjat Szalay-Bobrovniczky Alexandra adta át. A humán főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: a pedagógusok minden nap újabb és újabb, a társadalom, illetve a technika által támasztott kihívásokkal szembesülnek. A felgyorsult változások miatt a pedagógiai és tanítási metódusok mikéntjéről a tartalom megismertetésére kerül át a hangsúly. – Nincs két egyforma gyermek, ezért a pedagógusoknak kiemelten szükségük van arra, hogy empátiával forduljanak a gyerekek felé – mondta.

Bárczy István-díjat kapott idén Brachna Zsuzsanna, a Budapesti Gépészeti Centrum Mechatronikai Szakgimnáziumának történelem-magyar szakos tanára, aki szerint az irodalmat az olvasáson keresztül lehet a diákokkal megszerettetni. A tanulók figyelmének felkeltését szolgálja, hogy a Költők Napjára mindig egy-egy írót, alkotót hív az iskolába. – A diákok nyitottabbak a történelemre, de itt is szükség van a pedagógiai módszerek változatos alkalmazására – mondta a tanárnő.

Feltserné Hegedűs Klára Eszter, a Szent Gellért Óvoda vezetője a kerületben található egyik keresztény óvoda felelősségét emelte ki. A most kitüntetett pedagógus 38 éve űzi szakmáját, amelynek alapvető pilléreként a szeretetet nevezte meg.

A harmadik kerületi díjazott Pereszlényiné Kocsis Éva, az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója volt. – A technológiai fejlődés és a kütyük világában nehezebb a gyerekek érdeklődését felkelteni – emelte ki –, a differenciált oktatás, a tehetség felismerése és gondozása továbbra is a pedagógusok egyik legfontosabb feladata – tette hozzá.

A Bárczy István-díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, és 2010-ben adták át először.

T. K.