Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Gyereknapot tartottak a Kék-tó téren

Újbuda   |   2015, június 2 - 00:34Nyomtatóbarát változatSend by email

A Kék-tó téri játszótéren ünnepelték a kelenvölgyiek a gyereknapot május harmincadikán. A KULTI Kelenvölgyi Közösségi Ház programján idén is volt bábszínház, ringató, ugrálóvár és bicikliverseny.

Tizenegy éve minden évben a Kék-tó téri játszótéren tartják a gyereknapot a kelenvölgyiek, a programokat idén is a közösségi ház szervezte. - Próbálunk mindig újat is hozni, de az ugrálóvárat és a kézműves foglalkozások képtelenek megunni a gyerekek - mondta Ponczók István szakmai referens. A programok közötti bábelőadáson a Bazsarózsa Bábjátszók Lev Tolsztoj Aranyos tarajos kiskakasát adták elő. Hajdúné Lovas Zsuzsanna bábpedagógus azért szereti a darabot, mert szerinte az jó példát mutat a helyes viselkedésre. A Mészáros Vincéné díjas bábpedagógus az előadás után kézműves foglalkozást is tartott és a gyerekekkel közösen készítette el a főszereplő kiskakast.

A tóhoz kapcsolódóan volt pecázás is, ahol a lavórból kifogott műanyag halakat apró ajándékokra válthatták a gyerekek. Ezen kívül hajómodell bemutatót is tartottak, a 10 éven aluliak körében pedig hagyományosnak számított az ügyességi bringaverseny. 

H.L.