Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Gyerekparlament volt Újbudán

Újbuda   |   2016, november 23 - 12:18Nyomtatóbarát változatSend by email

Tizenhatodik alkalommal szervezett gyerekparlamentet a Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetsége (FICE) Magyarországi Egyesülete. A program a családon kívül élő gyermekek számára biztosított fórumot, hogy moderált vita keretében megosszák véleményüket, tapasztalataikat a gyermekvédelmi szakellátásról. A plenáris ülést idén is az önkormányzat dísztermében tartották.

Idén nem csak a fővárosból, hanem több vidéki gyermekotthonból is érkeztek vendégek Újbudára, hogy a gyerekparlamenten egyeztessenek társaikkal. A tanácskozás fő témái közé tartozott a gyermekek sértetté válása, a segítség adása és elfogadása, valamint a gyermekszemmel megtapasztalt nevelői módszerek. Dóka Rita a FICE Magyarországi Egyesületének elnöke elmondta, az ülést megelőző tréningek fontos témája volt, hogy a gyerekek megértsék, mikortól válnak sértetté. A korai életszakaszban jellemző szülői szeretet révén gyorsan kialakul a kötődés, amely mankót nyújthat a gyermekeknek ahhoz, hogy később magabiztosan, bölcsen, éretten járjanak-keljenek a világban. Ezen kötődés nélkül azonban az otthonban, vagy nevelőszülőknél nevelt gyerekek könnyen válhatnak sértetté, aminek egyik egyenes következménye a kriminalizálódás.

A megnyitón Király Nóra alpolgármester ajándékokkal kedveskedett a gyerekparlament résztvevőinek, ezt követően zárt ülésre került sor, amely során megvitatták a legfontosabb, és legaktuálisabb kérdéseket. A gyerekek felejthetetlen élményekkel is gazdagodhattak: az üléseken használták a szavazógépeket, mikrofonon keresztül szóltak hozzá a megbeszéléshez, szünetben pedig kiváló vendéglátásban részesültek Újbuda Önkormányzata jóvoltából.

T. K.