Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Gyerekzsivajtól volt hangos a Savoya Park

Újbuda   |   2015, augusztus 31 - 14:29
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közös tanévnyitó fesztivált tartott augusztus 29-én a 11-ik születésnapját ünneplő Savoya Park bevásárlóközpont és Újbuda Önkormányzata. A szervezők gyerekprogramokkal, a tanévkezdéshez kapcsolódó eseményekkel és nyereményekkel készültek az egész napos rendezvényre.

A nyári szünidő utolsó hétvégéjén a Savoya Parkban szórakozhattak a családok. A programok délelőtt tíz órától kezdődtek: volt zenés gyerekműsor, ütőhangszeres bemutató és sztárfellépők is szórakoztatták a közönséget, délután négy órakor pedig a 11. éves bevásárlóközpont köszöntése alkalmából felvágták az üzletház születésnapi tortáját.

A gyerekek játékos ügyességi feladatok teljesítéséért pecsétet kaptak menetlevelükbe. A nap végén kisorsolták azt a szerencsés nyertest, aki osztálytársaival 100 ezer forint értékű osztálykiránduláson vehet részt a következő tanévben. A nyereményt Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere adta át.

A színpadi műsor két helyszínen zajlott: napközben Takács Nikolas és Szabó Ádám énekeltette a közönséget az áruház közepén, este pedig a parkolóban felállított színpadon a KFT, majd Hobo és bandája koncertezett.

Újbuda