Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Gyermeknap Újbuda közösségi házaiban

Újbuda   |   2019, május 27 - 12:40
Nyomtatóbarát változatSend by email

Színes programokkal és foglalkozásokkal várták a gyerekeket az újbudai közösségi házak május utolsó két hétvégéjén.

Albertfalván családinappal, Őrmezőn Pajkos Piknikkel kezdték az ünneplést május 18-án, utóbbin kézműves program, színpadi produkció, koncert és buborékfújó flashmob is várta a közönséget.

Kelenvölgyben és Gazdagréten május 25-én tartottak gyereknapot, a Kelenvölgyi Közösségi Ház udvarán Hoffmann Tamás polgármester, valamint Wendlerné Pirigyi Katalin és Csernus László önkormányzati képviselők köszöntötték a résztvevőket. Évtizedekkel korábban a tiszti lakótelepen, később a Kéktó téren és a Bazsalikom utcai játszótéren ünnepeltek a városrészben, de tavaly átkerült a program a Kelenvölgyi Közösségi Házhoz. Idén az épület kertjében várták a családokat játékkal, előadásokkal. Divényi Piroska Kerekítő foglalkozása a legkisebbeknek szólt, a Holdfű Színház előadása a csodaszarvasról pedig a nagyobbakat is lekötötte. Volt rajzsarok, kézműves helyszín, körhinta és ugrálóvár is, a szerencsekeréken feltűntek a Csillagok háborúja filmből ismert szereplők, a büfében pedig Star Wars ihlette hűsítőket, például Yoda Soda-t, Sky Water-t és Jabba Juice-t is felszolgáltak.

Gazdagréten idén a közlekedés témája köré épült a gyereknapi program. A távirányítású motorcsónak modellekkel versenyét egy óriási felfújható medencében rendezték meg, a Közlekedéstudományi Intézet mini KRESZ parkkal segítette elsajátítani a biztonságos közlekedés szabályait. Volt hullámvasút szimulátor is, de az igazi attrakció a légballon volt, amit a szeles idő miatt sokáig a földön maradt, de végül a felelmelkedhetett a lakótelep föllé, a gazdagréti családok nagy örömére. A színpadon Kovácsovics Fruzsina adott koncertet, Misi bohóc pedig űrbéli produkcióval szórakoztatta a nagyérdeműt.

A rendezvényen Király Nóra alpolgármester felavatta a gazdagréti újszülöttek lábnyomairól készült új tappancsfalat, idén 12 pár talpacska került a közösségi ház falára.

D.B.S.

Gyereknap Kelenvölgyben https://youtu.be/N6xImERMFfA

Gyereknap Gazdagréten https://youtu.be/AZ-NSH8h0WE