Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Gyors ütemben fejlődik a Magyar Zarándokút

Újbuda   |   2015, március 27 - 21:33Nyomtatóbarát változatSend by email

Sajtótájékoztatót és konferenciát tartott a magyar Zarándokút Egyesület és a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás az elmúlt időszak tapasztalatairól, forgalmáról, a múltbeli és a tervezett fejlesztésekről, valamint a határon túli együttműködésekről.

A 2009-ben alakult Magyar Zarándokút Egyesület és a 2011-ben megalapított Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás az El Camino mintájára, annak tapasztalatait hasznosítva építette ki a Magyar Zarándokút gyalogos-kerékpáros útvonalat. Ennek főbb mérföldkövei az Árpád-kori Magyarország keresztény államiságának legfontosabb emlékhelyei. A barátság, békesség, szeretet, elmélyülés és megnyugvás útja katolikusok, protestánsok és egyéb felekezetek hívei mellett a vallásukat nem gyakorlók részére is nyitva áll.

Az utat minden évben tavasszal nyitjuk meg, idén április elejétől november végéig üzemel – mondta Rumi Imre, az egyesület elnöke. Az Esztergomtól Máriagyűdig vezető 431 kilométeres szakasz az ország legnagyobb látogatottságú, legszervezettebben működő zarándokútja. A kiadott, sorszámozott zarándokútlevelek száma az utóbbi időben megháromszorozódott, a zarándokszállások pedig megduplázódtak. 2014-ben mintegy 2000 zarándok járt az útvonalon és mintegy tizenötezer zarándokéjszakát töltöttek el. Egységes szállásrendszer kialakítása, a szakrális helyek felkutatása, rendbehozatala volt az elmúlt időszakban a legfontosabb feladat – mondta Kőszegi Zoltán, a Magyar Zarándokút Önkormányzati társulás elnöke. A nemzeti zarándokút fejlesztési koncepció legfőbb célja, hogy önálló turisztikai attrakcióként, egységes turisztikai termékké formálja az út mentén található kulturális és vallási örökséget. Kitörési pontot kínál a kistelepüléseknek, a térségnek pedig fejlesztési és marketing lehetőséget nyújt. Tavaly decemberben zárult le a legjelentősebb fejlesztés, amely mintegy 751 millió forintból valósult meg a Dél-Alföldön. 206 kilométer hosszan alakítottak ki pihenőket és helyeztek el útjelző köveket, táblákat a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat vezetésével létrehozott konzorcium tagjai.

Ezek mellett Árpád-kort idéző témaparkok, szoborparkok és kiállítóhelyek is létesültek. A beruházás keretében felújítottak vallási és kulturális emlékhelyeket és épületeket valamint zarándokszállásokat, zarándokközpontokat alakítottak ki és korszerűsítettek.

A kerületi Zarándokút Információs Pont az Összefogás Újbudáért Egyesület Malom közösségi terében található, ahol zarándokútlevelet is lehet kiváltani. – Sikerült felvenni a kapcsolatot az ELTE kollégiumaival, így már Újbuda is tud fogadni egész évben zarándokokat – mondta Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő.

(H. L.)