Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Harmadik ütemén is túl a Kamaraerdei tanösvény

Újbuda   |   2014, április 2 - 00:00Nyomtatóbarát változatSend by email

Interaktív játékos és informatív táblák kerültek a Kamaraerdei tanösvényre. A szakemberek ezzel a gyerekek érdeklődését próbálják felkelteni. Játékos formában túrázásoknál és kirándulásokon is hasznos információkat adnak tovább. A táblák úgynevezett QR-kóddal ellátottak, azaz okostelefonra letölthetőek.

Harmadik üteméhez érkezett a Kamaraerdei tanösvény fejlesztése. Ennek során hét állomásra, valamint az 5. és 6. állomások közé interaktív játékos, illetve informatív táblák kerültek a következő témákban: Geológia, Tápláléklánc, Lepkék, Madarak, Emlősök, Gombák, Az erdő fái.

A nevezett szakaszra került 8 kisebb, az erdő tisztaságának megőrzésére figyelmeztető tábla is. A 11. állomáshoz kihelyezett „Az erdő gombái” tábla a vadon termő gombákról, azok étkezési értékéről (halálosan mérgező, mérgező, nem ehető, ehető) nyújt hasznos információt. A 10. állomáshoz telepített „Miről mesélnek a nyomok?” tábla Kamaraerdő emlőseinek (őz, mókus, erdei egér, nyuszt, vörös róka) lábnyomait ismerteti.

Különlegesség „Az erdő fái” kiforgatható tábla, ami bemutatja a kocsánytalan tölgy, a fehér akác, a bükk és az erdei fenyő kérgét, annak mintázatát. Ugyancsak a természethű ábrázolást segíti a 3. állomásra kihelyezett „A környék geológiája” tábla, aminek aljára kőzet (riolittufa, lajtamészkő, lösz, agyag, homok) került.

A Kamaraerdei tanösvény 2012 tavaszától 4 km hosszan, 12 állomáson keresztül mutatja be a Kamaraerdő földtani és geológiai értékeit, élővilágát. 2013 őszén pedig a Kamaraerdő Nagy Rétre került interaktív játszótér.

Újbuda