Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 14. csütörtök, Aliz

Három kötet a magyar történelem sötét korszakáról

Újbuda   |   2015, november 20 - 13:12
Nyomtatóbarát változatSend by email

A XX. század második felének tragikus eseményeit dolgozza fel hiánypótló módon az a három kötet, amelyet az Éghajlat kiadó a Gellért Szálló zenetermében mutatott be november 19-én. A magyar történelem iránt érdeklődő polgárok beszélgethettek, dedikáltathattak a szerzőkkel.

Nemcsak az a közös Dr. Apáthy István, Bertalan Péter és M. Kiss Sándor most megjelent köteteteiben, hogy a magyar történelem sötét korszakának mélyére ásva kerestek választ kérdéseikre, hanem az is, hogy mindhárman komoly kutatómunkát végeztek előtte.

Dr. Apáthy István hiánypótló műben dolgozta fel a Budapesti Hittudományi Akadémia hallgatóinak 1959-ben történt kizárását 110 kispap című művében. A XI. kerületben élő szerző különösen nagy jelentőséget tulajdonít ennek az eseménynek, mivel szerinte a kommunista államhatalom ekkor olyan törést okozott a katolikus egyháznak, amelyet azóta sem hevert ki.

Bertalan Péter történész hétéves kutatómunka után írta meg P. Vezér Ferenc atya tragédiáját és – az egyetlen magyar alapítású rend - a pálosok szörnyű kálváriáját, az ÁVH-val folytatott küzdelmét.

M. Kiss Sándor Csalogány-Vadászok című kötete Tóth Ilona ügyét járja körül, mintegy másfél évtizedes kutatómunka eredményeként. A szerző a Csalogányról szóló első könyve után sok új információt kapott, ami nagyban segítette őt ahhoz, hogy most megjelent új könyvében még teljesebb képet nyújtson az ártatlanul kivégzett, ifjú orvostanhallgató peréről, meghurcoltatásáról.

Az eseményen Kövér László, az Országgyűlés elnöke levélben köszönte meg a szerzőknek hatalmas munkájukat, üdvözletét a könyvbemutatón a kiadó vezetője, Kovács Lajos Péter olvasta fel. A laudációt Dr. Boross Péter, volt miniszterelnöke mondta, méltatva a tényfeltáró, valódi, történelmi igazságot kereső munkát.

Dabis Balázs Silvius

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Új képek régi technikával  

A gyermekpszichiáter fotós Varga Tamás százötven évvel ezelőtti technikát alkalmaz fényképeihez, a felvételeket minden alkalommal előhívja. A B32 Galéria és Kultúrtérben napokban megnyílt kiállítása december 6-ig látható.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.