Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Helyesírási versennyel indult a tavaszi tantárgyi versenyhét

Újbuda   |   2017, március 21 - 15:51Nyomtatóbarát változatSend by email

Csaknem száz gyermek mérte össze nyelvtani ismeretét a Kelenvölgyi Általános Iskolában. A kerület iskolásai nem csak nyelvhelyességről adtak számot, az Újbudai Pedagógiai Intézet jóvoltából kerület szerte voltak tantárgyi versenyek márciusban.

A helyesírási verseny okozta stresszt a kerületi oktatási versenyhét ünnepélyes megnyitóján egy kisfiú mesemondása enyhítette. Ezt követően Benis Andrea igazgató ismertette a versenyhét első fordulójának szabályait. Először tollbamondás várt a gyerekekre; a feladatok pedig korosztályi csoportoknak megfelelően változtak. - A tesztek kijavítása után a legjobbak akár a fővárosi iskolásokkal is összemérhetik tudásukat. A tehetséggondozásra nagy gondot fordít az önkormányzat – hangsúlyozta az igazgató.

Benis Andrea hozzátette, ezt nem csak a tanulmányi versenyek és az elismerések sokasága bizonyítja, hanem az is, hogy gyerekek százai jelentkeznek évről évre abból a célból, hogy megmutassák tudásukat és kiemelkedő tantárgyi teljesítményüket. Benis Andrea szerint az önkormányzat által támogatott oktatási és nevelői munka legnagyobb mankója az Újbudai Pedagógiai Intézet, amely minden évben rendez versenyeket és gondoskodik a jutalmakról, elismerésekről. Gyurcsó Gyuláné, az Újbudai Pedagógiai Intézet vezetője szerényen megjegyezte: öröm, ha a gyerekeket nem kell noszogatni, hanem maguktól is szívesen jelentkeznek a versenyekre.

T. K.