Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 19. csütörtök, Vilhelmina

Hétvégén Budapest Félmaraton

Újbuda   |   2019, szeptember 5 - 14:40
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az előzetes nevezések alapján 84 országból érkeznek futók a vasárnapi 34. Wizz Air Budapest Félmaratonra. A rendezvény miatt több helyen várható forgalomkorlátozás hétvégén.

A rendező Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint 2500 külföldi áll rajthoz, ami tízszázalékos növekedés az elmúlt évhez képest. Magyarország 850 településéről jönnek résztvevők, az összlétszám 14 500 fő lesz. A félmaratoni távon egyéniben 9700-an indulnak, a legidősebb közülük a 81 éves Richter Ferenc lesz.
A szervezők közel 5000 liter izotóniás itallal, 30 000 liter vízzel, 100 kg szőlőcukorral, 15 000 db almával és 5200 db banánnal várják a futókat.
Az ország legnépszerűbb félmaratoni versenyén a rajt (8 óra) és cél a tavaly jól bevált helyszínen, a Pázmány Péter sétányon az ELTE Campus előtt lesz. Az útvonal a budai oldalon az Árpád-hídig vezet, majd a Margitszigeten keresztül a pesti rakpart következik, s a Szabadság-hídon futnak vissza Budára a résztvevők.

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szeptember 7-8. között az II., III., IX., XI. és XIII. kerületben.

Tilos megállni!

Szeptember 7-én 8 órától szeptember 8-án 13 óráig a XI. kerületben a Magyar tudósok körútján, a Pázmány Péter sétány felőli végén lévő parkolókban, Magyar tudósok körútjának mindkét oldalán a Warga László utca és a Pázmány Péter sétány között, Magyar tudósok körútjának mindkét oldalán a Hevesy György út és a Pázmány Péter sétány között,

szeptember 7-én 16 órától szeptember 8-án 12 óráig a II., III., XI. és XIII., kerületben a Margit híd alatti parkolóban, a Jászai Mari tér északi rakparti lehajtója és Margit híd között, Árpád Fejedelem útján a Tímár utca és Textilgyár utca között, Budai felső rakparton a Bertalan Lajos utca és Budafoki út között, a Duna felőli oldalon.

Lezárják!

Szeptember 7-én 6 órától szeptember 8-án 24 óráig a XI. kerületben a Pázmány Péter sétányt,

szeptember 8-án 6 órától szeptember 8-án 10 óráig a II., III. és XI. kerületben a Budai alsó rakpartot a Dombóvári út és az Üstökös utca között, valamint szeptember 8-án 11 óra 50 perctől szeptember 8-án 12 óra 10 percig a XI. kerületben a Budai alsó rakpartot a Dombóvári út és a Bertalan Lajos utca között,

szeptember 8-án 8 órától 9.45-ig a III. kerületben az Árpád híd Pestről Budára vezető oldalán két forgalmi sávját.

Szakaszosan és időszakosan lezárják!

Szeptember 8-án 6 órától szeptember 8-án 10 óráig az I., II., III. és XI. kerületekben a Pázmány Péter sétány - Budai alsó rakpart - Üstökös utcai felhajtó - Árpád fejedelem útja - Tavasz utca - Árpád híd (északi ág) - Margitsziget központ - Margit híd - Jászai Mari tér - Újpesti rakpart - Szent István parki lehajtó - Pesti alsó rakpart - Közraktár utcai felhajtó - Fővám tér - Szabadság híd - Szent Gellért tér - Műegyetem rakpart - Pázmány Péter sétány útvonalat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Idén is tanulhatnak robotprogramozást a gyerekek Újbudán – ÚJ JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ!  

Az elmúlt két évben a kerületi diákok kimagasló eredménnyel vettek részt több, országos robotprogramozási versenyen: tavaly a IX. Robotprogramozó Országos Csapatversenyen az ötödikesek Újbudai Robotok 1-es csapata lett az országos bajnok, a hatodikos fiúk harmadik helyezést értek el, nemrég pedig a Gyerekakadémia újbudai csapata a juniorok között 4. lett a World Robot Olympiad országos döntőjében. Szeptembertől az élményalapú robotprogramozó szakkörök tovább folytatódnak a kerületben: kezdő és haladó csoportok egyaránt indulnak, a részvételi díj 80%-át pedig az Önkormányzat fizeti! A programozás tanulása fejleszti az algoritmikus gondolkodást, ami segít gyorsabb, intuitívabb és kreatívabb megoldásokat találni az élet bármely területén. A tanfolyam emellett a gyerekek pályaválasztási orientációjához is hozzájárulhat.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.