Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hőkamerás beléptetőrendszer a Szent Kristóf Szakrendelőben

Újbuda   |   2020, november 16 - 16:24Nyomtatóbarát változatSend by email

Az újbudai székhelyű H1 Systems Mérnöki Szolgáltató Kft. a közelmúltban korszerű hőkamerás beléptetőrendszert adományozott a Szent Kristóf Szakrendelőnek. Így a korábbi négy helyett egy ember tudja megoldani a zavartalan és gyors beléptetést.

A tapasztalatok szerint a kézi lázmérés, amellett, hogy közeli kontaktust igényel, lassú, emiatt nagy létszámú betegforgalom esetében nagyon nehezen kivitelezhető. Az évtizedek óta a kerületben működő H1 Systems Mérnöki Szolgáltató Kft. – amely főként biztonságtechnikai berendezésekkel foglalkozik – a Szent Kristóf Szakrendelőnek tett felajánlásával biztonságosabbá és gyorsabbá tette a beléptetést. – A koronavírus-járvány mindannyiunk életét megváltoztatta – mondta Németh Mihály, a biztonságtechnikai felszerelésekkel foglalkozó kft. ügyvezető igazgatója. – Cégünk szemléletében mindig is fontos szerep jutott a segítségnyújtásnak. A pandémia alatt is azt kerestük, hogyan tudunk ebben a helyzetben segíteni. Ezért indultunk el a biztonságos hőkamerák, beléptetőrendszerek fejlesztésének irányába. Az a rendszer, amit most a Szent Kristóf Szakrendelő kapott, automatikusan méri a belépő személyek hőmérsékletét.

A H1 Systems évtizedek óta a XI. kerületben dolgozik, itt van a székhelyünk, mondhatni, kerületi lakosok vagyunk. Teljesen természetes volt számunkra, hogy egy ilyen helyzetben mi is kivegyük részünket a segítségnyújtásból – tette hozzá.

További korszerűsítések, biztonságosabb munka

Dr. Lehoczky Péter Gábor, a Szent Kristóf Szakrendelő főigazgatója kiemelte: amellett, hogy az új beléptetési forma felgyorsítja és könnyebbé teszi a munkát, biztonságosabb nemcsak a betegeknek, de a gyógyításban szolgálóknak is.

– Sajnos minket sem kímél a vírus, pillanatnyilag huszonöt kollégánk van otthon közvetlen kontakt miatt, vagy mert pozitív lett a tesztje. Huszonhárman viszont már meggyógyultak – számolt be a főigazgató. – Nagyon kell vigyázni, mert ha mi is kiesünk, ki fog gyógyítani? Ezért is alapvető fontosságú, hogy minél hamarabb kiszűrjük azt, aki beteg – hangsúlyozta.

A Szent Kristóf Szakrendelő a járvány első hullámához hasonlóan most is teljes kapacitással működik, de mint az intézmény vezetője hangsúlyozta, az ellátandó feladatokhoz képest olyan kevés a szakember, hogy ha valaki kiesik, akkor már akadozások, problémák merülhetnek fel.

Korszerű telefonközpont és hatékony informatikai rendszer

A főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy noha a betegforgalom kicsit enyhült az elmúlt időszakban, az ellátórendszer a maximumon le van terhelve. – Igyekszünk mindent, amit csak lehet korszerűsíteni, gyorsítani, hogy a munka minél biztonságosabban és hatékonyabban folyjon – emelte ki dr. Lehoczky Péter. – A hőkamerás beléptetőrendszer mellett most a telefonközpontot fejlesztjük. Sokan panaszkodtak, hogy nem tudják telefonon elérni a szakrendelőt, ami annak tudható be, hogy nagyon elavult, régi típusú telefonok voltak eddig nálunk. Most állunk át a digitális telefonközpontra, amely remények szerint már a közeljövőben üzemelni fog. Ez sokkal komolyabb kapacitású lesz. Az informatikai rendszerünket is kicseréltük, így azt is meg tudjuk oldani, hogy azokat, akik időpontot foglaltak hozzánk, figyelmeztessük egy-két nappal azelőtt, mielőtt be kell jönniük a rendelőbe. Ezzel is biztonságot és a gördülékeny, gyors ellátást igyekszünk elősegíteni – fűzte hozzá.