Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 6. csütörtök, Berta, Bettina

Hosszabb ideig kérhető az szja tervezetek postázása

Újbuda   |   2020, március 16 - 11:17
Nyomtatóbarát változatSend by email

A vészhelyzet miatt egy hónappal tovább, április 15-ig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV).

Az ügyfélszolgálaton nem kell személyesen megjelenni, hogy az adózó hozzájusson a nyomtatott bevallási tervezetéhez. Ahhoz, hogy postán megkapják a tervezetet, a következő módok közül lehet választani. Kérhető SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, a NAV honlapján elérhető űrlapon, levélben, formanyomtatványon (BEVTERVK), illetve a 1819-es telefonszámon.

Az adóhatóság kiemelte, elektronikusan a NAV honlapjáról már elérhetők a tervezetek. Az eSZJA programon keresztül az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallást.
A magánszemélyeknek, a tavaly egész évben katás vagy evás egyéni vállalkozóknak, akiknek volt munkahelyük, és kaptak munkabért, a bevallási tervezetük automatikusan bevallássá válik, ha önállóan nem nyújtanak be szja-bevallást május 20-áig - tájékoztatott a NAV.
Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal ki kell egészíteniük bevallási tervezetüket. Nekik továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak a bevallás elkészítéséhez - tájékoztatott a NAV.
Az szja 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy vallási közösséget, vagy a Nemzeti Tehetség Programot. Az egyházak részére tavaly tett rendelkező nyilatkozatok szintén eddig az időpontig módosíthatók, vagy vonhatók vissza - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Párakapu, árnyékoló és ivóvíz a kormányhivatali ügyintézésre váróknak  

Aki járt mostanában hivatalos ügyet intézni a Kormányablaknál, tudja, hogy esetenként kígyózó sorok is állnak a Bocskai úti épület előtt a hőségben. Újbuda Önkormányzata éppen ezért saját költségén árnyékolót, párakaput és ballonos ivóvizet helyezett ki a Kormányhivatal bejárata elé, hogy enyhítsék a kánikula hatásait, javítsák a sorban állók komfortérzetét.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.