Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 24. szombat, Salamon

Húszmilliárdból újítják fel a Citadellát

Újbuda   |   2020, szeptember 11 - 10:21Nyomtatóbarát változatSend by email

A Várkapitányság Nonprofit Zrt. kiírta a közbeszerzést a Gellért-hegyi Citadella felújítására. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent közlemény szerint a feladatokra négy évre szóló, 20 milliárd forintos keretmegállapodást köt a Miniszterelnökséghez tartozó társaság.

A kiírás szerint a nettó 4280 négyzetméteres épületből 1497 négyzetmétert foglal majd el a tervezett kiállítótér, amelyben a Várkapitányság korábbi közlése szerint „a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató állandó kiállítás” kap helyet. A több mint 26 ezer négyzetméteres kert fele lesz zöld terület, a másik fele burkolt, emellett fel kell újítani 3 ezer négyzetméter várfalat, és épül egy 200 négyzetméteres medence is. A nyertes ajánlattevőnek teljesen akadálymentes környezetet kell kialakítania, személyi felvonókkal együtt. A Citadellán – közelebbről meg nem határozott helyszínre – ki kell helyezni egy legalább 20 méter magas nemzeti lobogót.
A beruházással összefüggő tevékenységek közfeladatnak minősülnek, ezért nem kell lefolytatni egyebek közt építészeti-műszaki tervpályázati, illetve településképi véleményezési eljárást és a Műemléki Tanácsadó Testület szakértői véleményét sem kell kikérni. Gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelmények nem szerepelnek a kiírásban, az ajánlattételi határidő október 8.

Újbuda