Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 22. kedd, Előd

Idén is folytatódik a Fűts okosan! kampány

Újbuda   |   2017, november 10 - 13:29Nyomtatóbarát változatSend by email

Az idén is folytatódik a Fűts okosan! felvilágosító és tájékoztató kampány, hogy felhívja a figyelmet a fűtési szezon kezdetén a szilárd tüzelőanyagok használatának veszélyeire - közölte a Földművelésügy Minisztérium.

A tájékoztatás szerint ma már a helytelen lakossági fűtési módok és nem a közlekedés vagy az ipari szektor jelentik a legnagyobb terhelést a légszennyezésben. Így az ország kisméretű szállópor-kibocsátásának több mint kétharmada a háztartásokhoz köthető. A nem megfelelő tüzelőanyag használat ugyanis jelentős mennyiségű kisméretű részecske-kibocsátással (PM10, PM2,5) jár. Ez pedig a legjelentősebb egészségügyi kockázatot jelentő légszennyező anyag.
A világon évente több mint 3 millió ember, Európában megközelítőleg 600 ezer, Magyarországon 6-8 ezer ember szenved a légszennyezés következtében kialakult betegségekben, amelyek korai elhalálozáshoz is vezethetnek. A Föld lakóinak 92 százaléka él az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott PM10 légszennyezettségi érték feletti mértékben szennyezett területeken.
Ezért az FM különböző kommunikációs csatornákon hívja fel a figyelmet az "égető" problémára, és osztja meg az ezzel kapcsolatos információkat. A www.futsokosankampany.hu honlapról minden érdeklődő letöltheti a hasznos tájékoztató anyagokat.
A tárca megbízásából a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. pedig környezetvédelmi ismeretterjesztő előadássorozatot indított. Ezen túlmenően a minisztérium civil fórumokon és más rendezvényeken keresztül is bemutatja a biztonságos fűtéshez szükséges ismeretanyagot. Így a hatékony tájékoztatás érdekében a minisztérium együttműködik az Országos Polgárőr Szövetséggel illetve az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal is - tartalmazza a tájékoztatás.

MTI