Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Idén is korcsolyázhatnak a kerületiek

Újbuda   |   2016, december 7 - 11:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

A téli időszak egyik kedvenc programja idén is elérhető a kerületben. Újbuda jégpályáját december 6-án nyitották meg az Allee Bevásárlóközpont mögött, a volt Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola udvarán, a Kőrösi József utca 1-3-ban.

A korcsolyázás igazi téli slágerprogramnak számít Újbudán, rendszerint azok is a jégre merészkednek, akik kevésbé érdeklődnek a téli sportok iránt. A tavalyi év tapasztalatai azt mutatják, hogy nagy sikert aratott a jégpálya a Váli utcai Gyermek-egészségügyi Centrum udvarán, ezért Újbuda Önkormányzata idén is lehetőséget teremt a korcsolyázásra.

A jégpálya január 31-ig működik, minden nap reggel 8-tól este 21 óráig tart nyitva. Idén is lehetőség van korcsolyabérlésre, ennek ára 140 cm alatt 600 forint, 140 cm felett 800 forint. A jégpálya mellet büfé is üzemel, a hüttében meleg italokat lehet vásárolni a korcsolyázás előtt és után, vagy a várakozás ideje alatt.

Újbuda