Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Idén is megünnepelték a Bölcsődék Napját

Újbuda   |   2016, április 20 - 12:29
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hatodik alkalommal tartották a Bölcsődék Napját Újbudán a B32 Galéria és Kultúrtérben. Szokás szerint, idén is öt kisgyermeknevelő részesült polgármesteri dicséretben.

Április 21-ét 2010-ben nyilvánították a Bölcsődék Napjává, azóta minden évben kapnak polgármesteri elismerést a bölcsődei alkalmazottak. Idén öt bölcsődei kisgyermeknevelő munkát végző szakember részesült polgármesteri elismerésben a Bölcsődék Napja alkalmából. A jutalmakat Hoffmann Tamás polgármester adta át a B32 Galéria és Kultúrtérben. Idén több intézmény is támogatásban részesül, illetve az önkormányzat az intézményekben folyó környezettudatos nevelést is segíti. Hoffmann Tamás a „mezítlábas kert” megnyitását említette példaként. Unger Katalin, az Egyesített Bölcsődei Intézmények vezetője a jutalmazott kolléganők tevékenységét méltatta, továbbá a kerület – fővárosi és országos szinten is kiemelkedő – bölcsődéket támogató tevékenységéről beszélt.

Molnár László alpolgármester elmondta, hogy a kisgyermekek számára napközbeni ellátást nyújtó bölcsődei intézményrendszernek meghatározó szerepe van az anyák munkavállalásában és a gyermekek szakszerű, egészséges fejlődést segítő gondozásában. Hozzátette: a bölcsődék támogatása fellendülőben van és biztonságos távlati jövőt jelent az intézményrendszernek.

A kerületben dolgozó 246 bölcsődei pedagógus közül eddig 25-en szereztek felsőfokú végzettséget, amely a pedagógus életpályamodellben való részvételüket is biztosítja. - A jövő évtől pedig a középfokú végzettségűek is részesülhetnek ebben a folyamatban – jelentette be ugyanezen a napon az egyik televíziós csatornán Novák Katalin, az EMMI államtitkára. Az önkormányzat is kiemelten támogatja az ágazatot, hiszen a költségvetésben több mint 700 millió forintot különítettel el erre a célra.

A Pesti Első Bölcsődei Egylet 1852. április 21-én Budapesten alapította meg az első bölcsődét. A budapesti Kalap utcai intézmény Forrayné Brunszvik Júlia (Brunszvik Teréz unokahúga) kezdeményezésére jött létre és nyújtott napközbeni ellátást kisgyermekek számára.

Kiemelkedő szakmai munkájáért Polgármesteri dicséretben részesült:

Demeter Pálné

1976 óta dolgozik kisgyermeknevelőként, 1982-től az Egyesített Bölcsődei Intézmények alkalmazottja, jelenleg a Bóbita Bölcsőde munkatársa. Kezdetektől megbízható, pontos, gyermekcentrikus nevelő. A kollégákat és a szülőket támogatja, tanácsaival segíti. Tudását folyamatosan bővíti, szakgondozónői képesítését munka mellett szerezte meg. A kerületben eltöltött több évtized alatt nagyon sok gyermeket gondozott, nevelt nagy-nagy szeretettel. Éveken keresztül családoknál dolgozott kihelyezett gondozónőként. Több családnál segített a szülőknek krízishelyzetük rendezésében (többes ikerszülés, halál, súlyos betegség esetén). A gyermekeket mindig magas színvonalon látta el, nem kisebbítve ezzel a családok jogait, kötelességeit. A fiatalok tanításában jó partner, képes tovább adni a szakma szeretetét, a gyermekek ellátásával kapcsolatos tudását.

Ferenciné Mándli Ágnes

2004 óta dolgozik az Egyesített Bölcsődei Intézmények Pöttöm Bölcsődéjében. Szakmai munkáját lelkiismeretesen végzi. Kapcsolata a gyermekekkel és a szülőkkel példamutató, nagy türelemmel, megértéssel fordul feléjük. Humorral, csengő hangú énekszóval, mondókázással, meséléssel színesíti a gyermekek mindennapjait.

Remek esztétikai érzékének köszönhetően csoportszobája mindig dekoratív, ami jó hatással van a gyermekek fejlődésére, szép érzékére. Kreativitása nélkülözhetetlen a bölcsőde megjelenésében. Az új kolléganők betanításában szívesen vállal szerepet. Tájékozott, széles látókörű. Áldozatos munkájával öregbíti a Pöttöm Bölcsőde jó hírét.

Mlinárik Jánosné

1976 óta a Szemünk Fénye Központi Bölcsőde csoportvezető kisgyermeknevelője. Munkájában mindig pontos, megbízható, tudatos nevelői magatartása ideális modellt biztosít fiatalabb kollegái és a kisgyermeknevelő tanulók, valamint a kerületben dolgozók számára is. Kisgyermeknevelőként 40 éve töretlen lelkesedéssel, gyermekszeretetével, nagy szakmai elhivatottsággal biztos támasza a bölcsődei kollektívának és a szülői közösségnek egyaránt. Cselekedeteiben a szavak és a tettek egysége valósul meg, következetes, kitartó akarat jellemzi.

Tatai Oszkárné

2007 óta dolgozik a Kuckó Bölcsőde konyháján, ahol 2013 decemberéig konyhalányként segítette a szakácsnő munkáját. 2014 januárjától a tálalókonyha feladatait látja el. Munkájára a tudatosság jellemző, melyhez kiegyensúlyozott személyiség társul. Munkakörén kívüli feladatokban gyakorta vesz részt, önként és szívesen segít, bármely technikai dolgozó távolléte esetén. Korát meghazudtoló erővel, lelkesedéssel és szorgalommal segíti az egész bölcsőde működését. Emberi magatartása, szorgalma példaértékű. Derűs személyisége, optimizmusa jó hatással van munkatársaira.

Várhegyi Istvánné

Az Egyesített Bölcsődei Intézményekben közel negyven éve dolgozik varrónőként, jelenleg a Katica Bölcsőde munkatársa. Megbízható, lelkiismeretes, pontos kolléga, a kerület összes bölcsődéjének segít varrónői kreativitásával. Szívesen vesz részt az intézmény szépítésében, dekorálásában, sok olyan ötlete, javaslata van, mely segíti a gyermekellátás tárgyi feltételeinek javítását. A kerület minden bölcsődevezetőjével jó a kapcsolata, minden kérést szívesen, pontosan, magas szakmai színvonalon teljesít.

Munkájával, ötleteivel nagy segítség az Egyesített Bölcsődei Intézményeknek.

T. K.