Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 13. szerda, Szilvia

Idén több mint hétezer szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat

Újbuda   |   2019, június 13 - 10:41
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén már 7256 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, a tavasz óta leégett terület megközelítőleg akkora, mintha 21 ezer focipálya égett volna le.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője elmondta: várható, hogy a rendkívüli hőségben robbanásszerűen megnő a szabadtéri tüzek száma. Márpedig ezeknek a tüzeknek a 99 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza - hangsúlyozta.
A szabadtéri tüzek egyharmada kerti zöldhulladék égetés miatt alakult ki - közölte, példaként említve, hogy nagyon sokan "kertészkednek Magyarországon öngyújtóval és egyszerűen leégetik a tarlót, elégetik a kertben a száraz növényeket". Idén kilencen megsérültek, hárman pedig meghaltak kerti zöldhulladék égetés közben.
Ennek kapcsán Mukics Dániel megjegyezte, hogy kerti zöldhulladékot csak ott szabad égetni, ahol ezt az önkormányzat kifejezetten erről szóló rendeletben engedélyezi. Ilyen esetben is csak a rendeletben meghatározott időben szabad égetni. Ha az önkormányzatnak nincs a kerti zöldhulladék égetésre vonatkozó rendelete, akkor az tilos, Budapest teljes területén tilos például.
Kiemelte továbbá, hogy a tarlók, nádasok leégetése milliós nagyságrendű pénzbüntetést vonhat maga után.
Erdőben pedig csak a kijelölt tűzrakóhelyen szabad tüzet gyújtani és csak akkor, ha nincs elrendelve az adott területre tűzgyújtási tilalom. Az, hogy hol van elrendelve tűzgyújtási tilalom, látható a katasztrófavédelem weboldalának nyitóoldalán: http://www.katasztrofavedelem.hu/ és www.erdotuz.hu oldalon - közölte az OKF szóvivője.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Díszdiplomák és díszoklevelek a Kerület Napján  

A Kerület Napján hivatásuk elismeréseként díszoklevelet és díszdiplomát vehettek át azok a pedagógusok, orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek, akik legalább ötven éve kezdték meg munkájukat és a kerületben élnek. A rendezvényen a pályakezdő pedagógusokat is köszöntötték.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.