Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Ifjúsági versenyek díjátadóját tartották a Kerület Napján

Újbuda   |   2015, november 13 - 12:13Nyomtatóbarát változatSend by email

„TOP 10 Újbuda” címmel rendeztek multimédiás versenyt diákoknak a Kerület Napja alkalmából november 10-én. Az eseményen prezentációkon keresztül mutatták be Újbuda épített és természeti szépségeit, a programon kihirdették „Az állatok világnapja” pályázat győzteseit és a kerületi rajzverseny eredményeit is.

Idén tizenegy általános és középiskola nevezett a multimédás versenyre, amit 25 csapat részvételével rendeztek, három korcsoportra bontva. A résztvevőknek olyan épített és természet alkotta helyeket kellett kiválasztaniuk, ahol ismerőseiket is szívesen látnák. Ezeket bemutatva kellett meggyőzniük a zsűrit szóbeli képességeikről. - A TOP10-es listák között a legnépszerűbb helyek a Gellért Szálló, a Bikás Park, a Kopaszi gát, a Sziklatemplom, és a Szabadság híd voltak – mondta Farkas Krisztina önkormányzati képviselő, a zsűri tagja.

Az Állatok világnapjához kapcsolódó pályázatra 31 pályamű érkezett összesen 5 iskola 50 tanulójától. A legtöbb pályamunkát a Kelenvölgyi Általános Iskola és a Lágymányosi Bárdos Lajos diákjai készítették, ez különdíjas elismerést jelentett számukra. Az óvodások állatmeséket illusztráltak, a hatodik osztályosok a felelős állattartásról, az állatok megóvásáról készült tablókkal nevezhettek. - Művészileg és mondanivaló szempontjából is értékes alkotások születtek, legnépszerűbb téma a kutyatartás volt, de élőhelyét féltő, olvadó jégtáblán lavírozó jegesmedve is szerepelt az munkák között – árulta el Gyurcsó Zsuzsa az UPI vezetője.

A kerületi rajzversenyt harmadik és negyedik osztályosoknak hirdették meg. A kisebbek állat- vagy tündérmese illusztrálásával, a nagyobbak egy-egy cím vagy idézet alapján készíthették el rajzaikat. A legtöbben A kiskakas gyémánt félkrajcárját választották témaként.

A rendezvény Újbuda Önkormányzata, a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft., a KLIK Budapest XI. Tankerülete és az Újbudai Pedagógiai Iroda (UPI) közös szervezésében jött létre.

H.L.