Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Indul az önkormányzati választási kampány

Újbuda   |   2014, augusztus 22 - 00:00Nyomtatóbarát változatSend by email

Szombaton kezdődik a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampánya.

Október 12-én a helyi önkormányzati választáson 3177 településen választják meg a települési vezetőket és a képviselő-testületeket, a korábbi évektől eltérően négy helyett öt évre. A 8 millió 184 ezer választó közé tartoznak a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok, valamint a magyarországi lakhellyel rendelkező uniós állampolgárok és bevándoroltak, menekültek, letelepedettek is.

A választást megelőző kampány a törvény értelmében a szavazás előtt 50 nappal kezdődik - ez most augusztus 23-ra, azaz szombatra esik - , és annak napjáig, a voksolás befejezéséig tart.
Kampánytevékenységnek számít minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére. Kampányeszköz például a plakát, a választók jelölt vagy jelölőszervezet általi közvetlen megkeresése, a politikai reklám és a politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés. Nem minősül viszont választási kampánynak a választási szervek tevékenysége és az állampolgárok közötti kommunikáció.
Indul az önkormányzati választási kampány
A választásra nyilvántartásba vett pártok, egyesületek és független jelöltek hétfőtől kérhetik ki a választási irodáktól az ajánlásgyűjtő íveket, és megkezdhetik az ajánlások gyűjtését.
A jelölteknek és jelölőszervezeteknek a területi (megyei) választási bizottságoknál, illetve a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) kell kérniük a nyilvántartásba vételüket. Eddig a helyi önkormányzati választásra több mint 150, a nemzetiségi önkormányzati választásra csaknem 80 jelölőszervezetet vettek nyilvántartásba.

Nemzetiségi választást azokon a településeken lehet tartani, ahol a 2011-es népszámlálás során legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallják magukat. Az NVB ez alapján 2715 választást írt ki: a legtöbbet, 1383-at a romáknak, míg a legkevesebbet, 10-et a szlovénoknak. A németek 547, a románok 168, a szlovákok 158 választást tarthatnak szerte az országban.
A nemzetiségi választópolgároknak szeptember 26-áig kell regisztrálniuk magukat, ha részt szeretnének venni a nemzetiségi önkormányzati választáson.