Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Ingyenesen igényelhető a méhnyakrák elleni védőoltás

Újbuda   |   2015, szeptember 2 - 11:22
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén 44 ezer hetedikes lány kaphat méhnyakrák elleni védőoltást. Az államilag támogatott térítésmentes iskolai védőoltás iránti igényt szeptember 11-éig kell jelezni.

Szeptemberben ismét térítésmentesen igényelhetik a 7. osztályos lányok szülei a méhnyakrák elleni védőoltást. A nemzeti oltási programban tavaly 38 ezren szereztek védettséget a Magyarországon évente csaknem félezer nő halálát okozó súlyos betegség ellen, idén pedig körülbelül 44 ezer hetedikes lány kaphatja meg az államilag támogatott oltást. A vakcinát azok kaphatják meg ingyenesen, akik betöltötték 12. életévüket, és a 2015/2016-os tanévben végzik az általános iskola 7. osztályát. Az igényléséhez szükséges nyilatkozatot szeptember 11-éig kell visszajuttatni az iskolába.

A tinédzserek méhnyakrák elleni védőoltással kapcsolatos tájékoztatásáról az iskolákban a védőnő, illetve az iskolaorvos gondoskodik, ezenkívül a tanév első szülői értekezletén minden érintett gyermek szülei írásos tájékoztató csomagot kapnak, amely a vakcina igényléséhez szükséges szülői nyilatkozatot is tartalmazza.

A védettség kialakulásához ebben az életkorban két oltás szükséges 6 hónap különbséggel. Az ingyenes vakcina első adagját 2015 októberében a felkarba adja majd be az iskolaorvos, a második oltást pedig 2016 tavaszán kapják meg a lányok.

Az oltás életkori időzítése nagyon lényeges, mivel a vakcina akkor a leghatásosabb, ha a lányok a szexuális életük megkezdése előtt megkapják, hiszen ekkor szinte még biztosan nem fertőzöttek HPV-vel, és az immunrendszerük is ekkor reagál a legjobban az oltóanyagra. dr. Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont járványügyi főorvosa szerint a vakcina 93,2 százalékban véd a betegség ellen attól függetlenül, hogy melyik típusú HPV (humán papillómavírus) okozza a megbetegedést – mondta

Mi a méhnyakrák?

méhnyakrák, azaz a méhnyak hámjának hosszú évek alatt kifejlődő, panasz- és tünetmentes daganatos elváltozása a 45 év alatti nők második leggyakoribb rákos megbetegedése. A súlyos betegséget a HPV (humán papillómavírus) rákkeltő típusai okozzák, amelyek szexuális úton, illetve a bőrfelületek érintkezésével terjednek.

A világon évente mintegy félmillió nő halálát okozó betegség Európában 30 ezer nő életét követeli. Itthon minden évben 1200 új méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizálnak, és mintegy félezren halnak meg annak ellenére, hogy a méhnyakrák védőoltással megelőzhető, illetve a szűrővizsgálattal időben felfedezett betegség gyógyítható.

Tavaly jelentős lépést történt a méhnyakrák ellen folytatott harcban azzal, hogy a kormány – kötelezően ajánlott oltásként – a nemzeti védőoltási programba emelte és ingyenessé tette a hetedikes lányok számára az oltóanyagot.

AZ ÁNTSZ adatai szerint 2014 őszén több mint 38 ezer szülő, az érintettek több mint 80 százaléka döntött úgy, hogy él a lehetőséggel, és kéri gyermekének a védőoltást, azaz az iskolaorvosok összesen több mint 70 ezer térítésmentes HPV elleni védőoltást adtak be a múlt év őszén és idén tavasszal.

Ez nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő eredménynek számít, különösen annak fényében, hogy a korcsoporton belüli átoltottság – az egyéni és önkormányzati oltásoknak köszönhetően – megközelíti a 90 százalékot.

A nemzeti védőoltási programban használt méhnyakrák elleni vakcina világszerte az egyik legmagasabb hatásfokú védelmet nyújtó készítmény a méhnyakrák ellen. A Belgiumban gyártott oltás 2007-es bevezetése óta 132 országban szerzett érvényes regisztrációt, és 2008-tól több mint 12 millió adagot használtak fel belőle a különböző európai védőoltási programokban, többek között Hollandiában, Spanyolországban, Finnországban, Belgiumban, Izlandon és Lettországban.

A szexuális élet megkezdése előtt az oltás 93,2 százalékos védettséget nyújt a méhnyakrák ellen függetlenül attól, hogy melyik magas kockázatú – azaz daganatot előidéző – HPV-típus okozza a fertőzést. A méhnyakrákos esetek több mint 80százalékáért a 16-os, 18-as, 31-es és 45-ös humán papillómavírustörzsek felelnek.

Koiss Róbert szülész-nőgyógyász, klinikai onkológus, a Magyar Méhnyakkórtani és Kolposzkópos Társaság elnöke szerint a védőoltás mellett a teljes körű védelemhez szükséges a rendszeres méhnyakrákszűrés is. Ezeknek köszönhetően ugyanis a nem oltott korcsoportokban is idejében felismerhető a betegség és a legtöbb nőnél sikerül megakadályozni, hogy más szerveket is megtámadjon. Ez azért is fontos, mert a rákmegelőző műtétek, amelyek több mint 10 ezer magyar nőt érintenek minden évben, mind testileg, mind lelkileg óriási megpróbáltatást jelentenek és komoly meddőségi kockázattal járnak.

Újbuda