Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Intézkedés kérése túlárazás ellen

Újbuda   |   2020, április 1 - 10:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

-

Tisztelt XI. kerületi Kereskedők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a vásárlók részéről a fogyasztóvédelmi hatóságokhoz több bejelentés érkezett, melyek szerint a veszélyhelyzetre hivatkozva, illetve az ellátás egyenetlensége miatt egyes kereskedők néhány alapvető élelmiszer, valamint a járványügyi védekezéshez ajánlott termékek (kézfertőtlenítők, szájmaszkok) vételárát túlzottan megemelték, azaz túlárazással éltek, ami a fogyasztók anyagi megkárosítása mellett, a tisztességes kereskedők megítélésére is negatívan hathat ki.

Kérjük ezért Önöket, hogy ebben a nehéz időszakban legyenek tekintettel embertársaikra, egymást segítve és nem a másikon nyerészkedve próbáljuk túlélni ezt a mindenki számára megterhelő gazdasági helyzetet.

Őszintén reméljük és bízunk abban, hogy kérésünknek megfelelően tisztességes kereskedelmi gyakorlatot folytatva, továbbra is büszkék lehetünk kerületünkre, Újbudára, ahol baj esetén is biztonságosan, összetartásban tevékenykedhetünk, élhetünk.

Megértésükben és jó példamutatásukban bízva

tisztelettel

Vargáné Dr. Kremzner Zsuzsanna

jegyző

Dr. László Imre

polgármester

Címkék: