Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Iskolaválasztó

Újbuda   |   2015, február 24 - 12:38Nyomtatóbarát változatSend by email

Hamarosan új fejezet kezdődik az óvodát idén befejező kisgyerekek életében. Addig viszont komoly feladat vár a szülőkre: el kell dönteniük, melyik iskolát válasszák csemetéjüknek.

Bár csak áprilisban kell beíratni a leendő elsősöket, az óvodákban hamarosan meg kell hozni a döntést arról, hogy a hatodik életévüket augusztusban betöltő gyerekek közül ki menjen iskolába. Az óvodák együttműködnek a nevelési tanácsadó szakembereivel, akik folyamatosan követik a kicsik fejlődését, és javaslatot tesznek, melyiküknek lenne érdemes további egy évet az óvodai ellátásban tölteni. A döntés a szülőké és az óvodapedagógusoké. Speciális esetekben vagy sajátos nevelési igényű gyermekeknél szakértői bizottság is véleményezi – fizikai, pszichés és szociális érettség alapján –, hogy a gyermek iskolaérett-e.

– Fontos, hogy iskolakezdésre megfelelő szabály- és feladattudattal, monotónia- és kudarctűrő képességgel rendelkezzen, illetve együttműködő legyen a kisgyermek – mondta Borbély Andrea, az Újbudai Pedagógiai Intézet (UPI) pedagógiai előadója. Újbudán számtalan állami, egyházi és alapítványi iskola közül válogathatnak a szülők. Az oktatási intézményekről részletes tájékoztatást az Iskolanyitogató kiadvány ad, amely letölthető az UPI honlapjáról. Az iskolák által meghirdetett nyílt napok pedig remek lehetőséget biztosítanak a szülőknek, hogy közelebbről is megismerkedhessenek a különböző intézmények nevelési elveivel.

A kerületben minden iskolának van beiskolázási programja: az akár hétköznap, akár hétvégén szervezett foglalkozások remek lehetőséget nyújtanak a bemutatkozásra, és a leendő tanító nénikkel is meg lehet ismerkedni. Azonban bármilyen vonzó is a kiválasztott intézmény, komoly nehézségeket okozhat, ha túl távol van a lakóhelytől. Nem csupán a „mama-papa taxi” ró extra terhet a családra, de a gyereknek sem jó, ha nem marad ideje a barátaira, és kimarad a közös délutáni programokból.

– Sokszor találkozom azzal a problémával, hogy azoknak a gyerekeknek, akik bejárók, nincsenek társaik – mondta Fretyánné Kozma Éva, a Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola igazgatója. – Ha túlságosan távol laknak, a szülők sem tudnak részt venni az iskola életében, pedig erre, különösen az alsóbb osztályokban, még nagy szükség van – tette hozzá.

Még van idő megtalálni a megfelelő iskolát, a beiratkozás időpontját várhatóan áprilisra írja ki a kormányhivatal.

(H. L.)

Iskolaválasztó