Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Ismét megrendezték az orvosok teniszbajnokságát

Újbuda   |   2018, június 29 - 08:38
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén 34. alkalommal rendezték meg az orvosok teniszbajnokságát a kerületben. A háromnapos sporteseményen az ország legjobb, orvosi diplomával is rendelkező teniszezői mérkőztek egymással. A tornát Molnár László alpolgármester nyitotta meg a Feneketlen-tónál lévő Park Teniszklubban június 22-én.

Immár három évtizede képviselik Magyarországot és érnek el kíváló eredményeket az orvosoknak rendezett tenisz-világbajnokságok hazai indulói. Az országos bajnoki címért most a kerületben harcbaszálló doktorokat Molnár László alpolgármester köszöntötte és elmondta, hogy Újbuda ismét egy magas színvonalú, példaértékű sporteseményt támogathat. A versenyre száznál is többen neveztek, az indulók a nemzetközi előírásokkal összhangban több korcsoportban mérték össze erejüket. Idén a legidősebb induló a 87 éves Kovács Árpád volt, az újbudai orvos eddig valamennyi hazai bajnokságon versenyzett.
A magyar bajnokok idén Máltán küzdenek a világbajnoki címért.


D. B. S.