Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Isten éltesse a katonákat!

Újbuda   |   2017, január 12 - 15:28Nyomtatóbarát változatSend by email

Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezésére terjedt el az a szokás, hogy a szép kort megélő, kerek születésnapos nyugállományú katonákat ünnepélyes keretek között személyesen köszöntik fel Újbudán. Január elején Horváth Tamás alezredest 80., Tokodi István őrnagyot 85. születésnapja alkalmából köszöntötték.

Horváth Tamás alezredes egy Győr melletti településen töltötte gyermekkorát, édesapja tanító volt. A gépek és a közlekedési eszközök mindig érdekelték, így műhelyparancsnokként kezdte pályafutását a seregben. A harci gépjárművek működését tanulmányozta, és tudását átadta a fiatalabb generációnak is. 1991-ben szerelt le, de azóta is aktívan telnek mindennapjai, szabadidejében ellátja a ház körüli teendőket, vagy sóskúti gyümölcsösükben tevékenykedik. Egész életében sportolt, a vitorlásversenyek mellett az ejtőernyőzés tartozott a kedvencei közé. Büszke rá, hogy 178 alkalommal ugrott ki repülőből. Szereti a nagy családi összejöveteleket, ahol gyermekei és unokái társaságában töltheti el az időt. Feleségével – aki szintén katonacsaládból származik – 36 éve tartanak ki egymás mellett jóban és rosszban, de mint mondják, a munka mai napig tabutéma egymás között.

Tokodi István őrnagy szívesen emlékszik vissza fiatal korára. Már gépkezelő volt szülőfalujában, amikor megkapta a behívót – egy hét alatt hármat is, három különböző helyre. Bár gyerekkori álma volt, hogy a Vajda János által megörökített váli erdőben legyen erdész, a tiszti iskola után nem volt kérdés számára, hogy a honvédségnél folytatja tovább. Büszke arra, hogy anélkül is sikerült befejeznie a tiszti iskolát, hogy valaha is párttag lett volna, és hogy az ‘56-os forradalom után ő is segített a bajtársaknak menekülni. Szülőfalujában ismerkedett meg azzal a fiatal tanítónővel, akit 1950-ben oltár elé vezetett, és aki később az Őrmezei Általános Iskola pedagógusa lett. Házasságukból két fiú született, akik három unokával és egy dédunokával ajándékozták meg őket. A Tokodi család 1970-ben építette fel Nagyszeben utcai ingatlanát, amely azóta is a család otthonaként szolgál.

K. A.