Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Ítélet: felmentették Molnár Gyulát

Újbuda   |   2014, május 20 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Bizonyíték hiányában a Kúria jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabaddemokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól. A tárgyaláson a védők felmentést és új eljárást kértek, az ügyész a bűnösség kimondását indítványozta a politikusok ellen.
A vád szerint 2006-ban Újbuda szocialista polgármestere és szabad demokrata alpolgármestere egy több száz milliós önkormányzati ingatlant pályáztatás nélkül, hivatali hatalmával visszaélve átjátszott egy magáncégnek. A vádlottak tagadták bűnösségüket.
 

A Fővárosi Törvényszék 2012-ben, első fokon bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat. 2013-ban a Fővárosi Ítélőtáblán egy addig még bíróság előtt meg nem hallgatott tanú arról beszélt, hogy hallomásból úgy tudja, a milliárdos vállalkozó, Leisztinger Tamás támogatta Molnár Gyula kampányát, és ezt kellett viszonozni az ingatlan átadásával. A vádlott kétségbe vonta a tanú szavahihetőségét.

A tábla másodfokon hivatali visszaélés miatt Molnár Gyulát nyolc hónap letöltendő börtönre, Lakos Imrét pedig hat hónap felfüggesztettre és hárommillió forintos pénzbüntetésre ítélte. A vádlottak a másodfokú döntést "politikailag motiváltnak" minősítették és fellebbeztek, így került az ügy harmadfokon a Kúriára.

Kedden a védők súlyosan törvénysértőnek minősítették a másodfokú, bűnösséget kimondó döntést. A védelem az önkormányzat érdekében állónak minősítette a vitatott ingatlanügyletet. Az ügyvédek részben felmentést kértek bűncselekmény hiányában, részben megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt a másodfokú döntés hatályon kívül helyezését és új eljárást.

Perbeszédében bizonyos mértékig az ügyész is osztotta a másodfokú ítélettel kapcsolatos védői aggályokat, ám úgy vélte, hogy nem szükséges új eljárás, kisebb korrekciókkal a Kúria meghozhatja a helyes döntést. A Kúria felmentette a vádlottakat.

MTI