Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Itt az ideje lecserélni a régi 2000 és 5000 forintosokat

Újbuda   |   2017, június 30 - 11:50Nyomtatóbarát változatSend by email

Még egy hónapig, július 31-ig lehet fizetni a készpénzes vásárlásoknál a régi, 2016 előtt kibocsátott 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel, mert július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat.

Augusztus 1-jétől már csak az idén márciusban megjelent, megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ezt követően a kereskedők nem kötelesek elfogadni a régi, bevont címleteket.
A jegybank korábbi tájékoztatása szerint a régi bankjegyek a bevonást követően, díjmentesen beválthatók minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig - azonos címletű ­- törvényes fizetőeszközre. Arról is beszámoltak, hogy a 2000 és 5000 forintos bankjegyek cseréje továbbra is kedvező ütemben halad, így május végéig a 2000 forintos bankjegyeknek már 60 százaléka, az 5000 forintos bankjegyeknek pedig közel háromnegyede újakra cserélődött.
A forint bankjegyekre vonatkozó változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról további információ itt érhető el.

MTI/Újbuda