Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Jobb kedvvel jobban tanulnak a gyerekek

Újbuda   |   2018, április 25 - 14:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

A 'Feel better, Learn better, Live better' nemzetközi projekttalálkozó nyitó rendezvényét tartották az önkormányzat dísztermében április 24-én. Kétéves program során francia, finn, belga és spanyol iskolákkal működik együtt a Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola.

A megnyitón Hoffmann Tamás köszöntötte a négy külföldi országból érkezett pedagógusokat. A polgármester lapunknak elmondta: a 'Feel better, Learn better, Live better' program egy európai uniós pályázat sorozat folytatása, célja az intézmények közötti tapasztalatcsere, az oktatás minőségének javítása. Hoffmann Tamás hangsúlyozta, a most induló projekt a gyerekek számára otthonossá teszi a közoktatást, megszeretteti velük a tanulást, így megalapozza tanulási kedvüket, és lehetővé teszi a jobb eredmények elérését.

Kerekes János, a Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola igazgatója elmondta: a projektben résztvevő iskolák pedagógusai hisznek abban, hogyha a gyerekek jobban érzik magukat az iskolában, jobban teljesítenek, jobban tanulnak és az életminőségük is javul. A tanárok célja, hogy hatékony módszerekkel pozitív érzelmeket alakítsanak ki a diákokban, amelyhez fontos az érzelmek azonosítása, megfelelő kezelése és az önfegyelem.
Az öt résztvevő ország pedagógusai bemutatták a projekt során, az elmúlt hónapokban elért sikereiket, eredményeiket, megosztották egymással tapasztalataikat. A két évig tartó program idején a Bárdos iskola tanárai is ellátogatnak külföldi partnerintézményeikbe, majd megszerzett ismereteiket átültetik a hazai tanítási gyakorlatba.

D. B. S.