Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 19. szombat, Nándor

Jön az E-menza az óvodákban

Újbuda   |   2018, április 6 - 09:21
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az újbudai óvodákban 2018 májusától új, elektronikus „menzakártya” segíti a szülőket és az intézményeket az étkeztetés adminisztrációjában. A rendszer bevezetését az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. végzi, a későbbiekben az iskolai menzákra is tervezik kiterjeszteni.

Újbuda Önkormányzata az okostantermek kialakítása és az eHivatal szolgáltatások bevezetése után az óvodai étkeztetés körüli ügyintézés digitalizációjában is élen jár: a kerületi óvodákban 2018 májusától elektronikus kártyarendszert vezetnek be. A szülők minden gyermek után kapnak egy kártyát, az óvodákban pedig érintőképernyős, kártyaolvasóval felszerelt terminálokat helyeznek majd el. A szülő – vagy aki az óvodást viszi – kártyaérintéssel regisztrálhatja, hogy a gyermek beérkezett az intézménybe.

Az E-menza, illetve a „menzakártya” révén az étkezés megrendelése, illetve lemondása is könnyebb és gyorsabb lehet. Nem kell nyilatkozatot leadni, az óvodai ügyintézőt keresni, hiszen a rendszerbe a szülők bármikor, bárhonnan beléphetnek az interneten, valamelyik böngészőprogram segítségével. Az E-menza felület a www.ujbuda.hu/emenza oldalról lesz elérhető, a regisztrációhoz elég egy e-mail cím és egy jelszó.

A felületen megtekinthető lesz az étlap, a korábbi rendelések, a számlák, a befizetések, az étkezéseket pedig akár egyedi időtartamra is meg lehet rendelni. A rendszer tárolja az allergiával, ételintoleranciával kapcsolatos információkat is. A jelenlegi csekkes megoldás helyett a szülő többféle fizetési módszer közül választhat – bankkártya, banki átutalás, csoportos beszedési megbízás –, és az esetleges adminisztrációs hibák is visszakövethetővé válnak.

Rugalmasabbá válik a menza lemondása is, ami felesleges kiadásoktól mentheti meg a szülőt, és az étel sem vész kárba. Ha a gyermek valamiért nem megy óvodába, az adott időtartamra korábban megrendelt étkezés törölhető az online felületen. A keletkező túlfizetést a rendszer automatikusan tárolja, és levonja a következő megrendelések díjából. A 100 százalékban normatív támogatásban részesülő gyermekek esetében az önkormányzat azzal is támogatni kívánja az intézményeket, hogy nem kéri vissza az így megspórolt pénzt. A szülői közösség szavazással dönthet arról, hogy ezt az összeget hogyan költsék az óvoda fejlesztésére.

A beérkezés regisztrálásához és a menza megrendeléséhez hamarosan mobiltelefonos applikáció is készül, ami teljes körűen helyettesítheti a kártyát. Az új rendszer bevezetését az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. végzi. A tervek szerint a későbbiekben az iskolai menzákat is így alakítják majd át.

(Újbuda)

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Választási eredmények Újbudán  
 

Országosan 48,45 százalékos részvételi aránnyal zárult az október 13-án megrendezett önkormányzati választás. A XI. kerületi névjegyzékben szereplők több mint fele (57,83 százalék) ment el voksolni - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból. A választói akarat értelmében Dr. László Imre, a Momentum-Dk-Mszp-Párbeszéd-Lmp közös jelöltje lett Újbuda polgármestere, a főpolgármester-választást Karácsony Gergely nyerte, ugyancsak az ellenzéki összefogás (Momentum-Dk-Mszp-Párbeszéd-Lmp) pártjait képviselve. (Az adatok 100 százalékos feldogozottságúak, de az eredmények nem véglegesek.)

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.