Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Jön az iskolaőrség

Újbuda   |   2020, május 28 - 13:36Nyomtatóbarát változatSend by email

Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány. Az intézkedés mintegy 500 iskolát érint, ebből körülbelül 140-150 szakiskola.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón elmondta, az iskolaőr része lesz a tantestületnek, állandó jelleggel jelen lesz az iskolában - azokban az intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak -, és nagyrészt vélhetően korábbi rendőrök töltik majd be a posztot az 500 tagú testületben. Az iskolaőrnél fegyver nem lesz, de más kényszerítő eszközök lehetnek nála, és intézkedési jogosultsága is lesz erőszak megakadályozása érdekében.

- Már 2012-ben is szó volt arról, hogy a lógós, fegyelmezetlen diákokat iskolaőrök segítségével szedték volna ráncba. Az alapvető jogok biztosa azonban nem értett egyet azzal a tervezett törvénymódosítással, amely megelőző intézkedések helyett akár testi kényszer alkalmazására is jogosult iskolaőrökkel akadályozta volna meg az iskolakerülést, és a tervezet átdolgozását kérte a kormánytól - írja az Index.

Címkék: