Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Jubileumi pályázat és programok Albertfalván

Újbuda   |   2019, augusztus 15 - 10:27
Nyomtatóbarát változatSend by email

Albertfalva fennállásának 200. évfordulója alkalmából egész évben számos rendezvényt szerveznek a helyi intézmények és civil szervezetek. Színes programokkal, játékos vetélkedőkkel, kiállításokkal várják az érdeklődőket. Ilyen például az Albertfalva anno-retro című fotópályázat: az Albertfalvi Közösségi Ház munkatársai erre olyan régi felvételeket vártak, amelyek bemutatják, hogyan nézett ki korábban a település. Ősszel vándorkiállítást szerveznek a kiválasztott képekből a helyi intézményekben, illetve egy albumot is megjelentetnek, amely fel­idézi a régi Albertfalva hangulatát.

– Ez a pályázat júliusban zárult, ám máris itt egy újabb lehetőség: az Albertfalva, szeretem című fotópályázat nyár elején jelent meg – mondta Farkas Zsolt, az Albertfalvi Közösségi Ház vezetője. A szervezők arra biztatják a helyieket, hogy környezetükben, ahol élnek, fedezzék fel azokat a szépségeket, azokat a rejtett gyöngyszemeket, amelyeket egy külső szemlélő, aki először jár Albertfalván, nem biztos, hogy észrevesz. A kiválasztott képeket a közösségi házban mutatják be.
Szeptembertől újabb rendezvényekkel készül az évforduló alkalmából az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület is. Farkas Krisztina önkormányzati képviselő elmondta: szeptemberben avatják a település alapítója és névadója, Albert herceg szobrát. Az alkalomra kiadvány is készül, valamint egy bővebb kötetet is terveznek, interjúkkal, riportokkal, portrékkal, amelyben egykor itt élt, illetve jelenleg is itt élő jeles személyiségek szerepelnek. Szintén őszre terveznek egy „helyi érték minifesztivált”, amely Albertfalva legfontosabb nevezetességeire hívja fel a figyelmet.
Az Újbuda Önkormányzata által kiemelten támogatott Albertfalva 200 programsorozat szervezésében az Albertfalvi Közösségi Ház, az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület, a Don Bosco Katolikus Általános Iskola, az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola, az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény, valamint Farkas Krisztina képviselő vállal kiemelten nagy szerepet.


(Újbuda)