Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Jubileumot ünnepeltek a „szentimrések”

Újbuda   |   2018, október 5 - 12:42Nyomtatóbarát változatSend by email

A templomszentelés nyolcvanadik évfordulóját ünnepelte a ciszterci rend Budai Szent Imre-plébániájának közössége.

Nyolcvan éves a ciszterci rend szentimrevárosi temploma, amelynek története egészen az 1910-es évekre vezethető vissza. A Gellért-hegy szőlőültetvényei helyén új városrész nőtt ki, amely a Ferenc József híd elkészültével indult gyors fejlődésnek. Csernoch János érsek a nevelésükről híres cisztercieket kérte fel gimnázium működtetésére. A rend vállalta a feladatot, de ragaszkodott a városrész lelkipásztori szolgálatának ellátásához. Így létesült először 13 kápolna, majd egy ideiglenes templom, a mai épületet 1938-ban szentelték fel. Ahogy a gimnáziumot, a plébániát és a városrészt is, a templomot is Imre herceg után nevezték el. A magyar ifjúság védőszentjének tisztelete a 19. század végén újabb virágkorát élte. A katolikus egyetemi hallgatókat a Szent Imre Kör fogta össze, sorra nyíltak az elitképzést nyújtó Szent Imre kollégiumok, 1921-ben megalakult az Emericana, a Horthy-korszak legnagyobb társadalmi egyesülete, amelyet a „szentimrés gondolat” – gyakorló vallásos élet, a tevékeny hazaszeretet és a tudomány művelése – kapcsolt össze. Ezt a szellemiséget képviselte és képviseli ma is a ciszterci rend nevelése.

A rend névadójának emléknapja a templom búcsúnapja. A közösség ünnepének csúcspontja a szentmise volt, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be. A koncelebráló paptestvérek között volt Bérczi László Bernát, a Zirci Ciszterci Apátság apátja, Brückner Ákos O.Cist, aki 1989 és 2011 között a Szent Imre-templom plébánosa volt. Az ünneplő közösséget a templom plébánosa, Szkaliczki Csaba Örs O.Cist köszöntötte.

A Szent Imre-templom története

A templom a két világháború közötti vallási megújulás során indult, az 1930-as évek elején kezdődő templomépítő program része. A ciszterci rend 1913-es lágymányosi megtelepedését követően átmeneti megoldásként 13 kápolna létesült a városrészben. 1924-re megépítették első, Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templomukat a Villányi út 3. alatt. Ez a korszak egyik legigényesebb alkotása volt, de a gyorsan fejlődő városrész számára kicsinek bizonyult. 1936-ban adta meg a székesfőváros egy új templom építésének engedélyét, Wälder Gyula (a kor kiemelkedő építésze – BKV-székház az Akácfa utcában, a Madách téri épületegyüttes), műépítészt bízta meg a tervezéssel. Két év múlva állt a templom, 1938. november 6-án Serédi Jusztinián hercegprímás szentelte fel. A templom, a gimnázium és a kerületrész – Szentimreváros – nevét a korban meghatározó Szent Imre-tisztelet határozta meg. A templom felszentelése után a korábbi Nagyboldogasszony-templomot lebontották, ennek a helyére tervezték a rendház felépítését, ami a II. világháború miatt azonban sohasem valósult meg. "Bízzatok! Én legyőztem a világot” – hirdeti a főkapu szemöldökpárkányán a felirat. A két torony által közrefogott homlokzatot négy szobor – a ciszterci rend jelentős alakjai – valamint a timpanon Madonna-ábrázolása díszíti. Az 51 méter hosszú, 30 méter széles, 54 méter toronymagasságú templom a barokkos elemek mellett egyszerű szerkezetű, letisztult, világos kompozíciójú. A szentély – a ciszterci hagyományoknak megfelelően – egyenes záródású. A mennyezetet festett kazettás elemek díszítik. A neobarokk háromhajós épület a kerület jelképe lett, elválaszthatatlanul az újbudai városkép része.

Erdő Péter bíboros homíliája a következő linken érhető el: http://www.magyarkurir.hu/hirek/a-teljes-odaadas-igenyevel-jubileumot-un...

forrás: Magyar Kurír