Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kábítószer Egyeztető Fórum Újbudán

Újbuda   |   2016, július 12 - 10:49Nyomtatóbarát változatSend by email

Az önkormányzat és a XI. kerületi rendőrkapitányság együttműködésének köszönhetően június 22-én megtartotta soros ülését a Kábítószer Egyeztető Fórum (KEF). Az egyeztetés további partnere a Katolikus Karitász Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálata, az Újbudai Humán Szolgáltató Központ, Újbuda Közterület-felügyelete és a Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség volt.

A résztvevők egybehangzóan nyilatkoztak arról, feladatuknak tekintik a kábítószer-probléma kezelését, megoldását. Újbuda Önkormányzata a kerületi drogkérdésben érintett szervezetek működésének összehangolásával kívánja kezelni a droghasználattal összefüggő gondokat. E munka keretét a 2004-ben alakult helyi KEF-szervezet adja.

A cél érdekében a fórumon megjelentek kijelentették, hogy közösen kell cselekedniük és együttműködniük a helyi szervezetekkel, illetve a lakossággal, elő kell segíteniük az egészséges életvezetést, a drogmentes lét kialakításának lehetőségét, valamint biztosítani kell a többirányú információáramlást. Partnerként empatikusan kell kezelniük a jelenséget, a problémákkal határozottan szembe kell nézni és együtt kell működni a szakemberekkel.

Megfogalmazták, hogy a drogstratégiában az alábbi területekre helyezik a fő hangsúlyt: közösségi együttműködés, prevenció, szükség esetén kezelés-ellátás, gyógyítás, rehabilitáció, bűnüldözés, kínálatcsökkentés, valamint alternatív szabadidőprogramok szervezése.

Liskány Csaba, Újbuda rendőrkapitánya elmondta: a magyar rendőrség, ezen belül a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt célja a kábítószermentes környezet megteremtése. Hozzátette, az utóbbi időszakban egyre több olcsó és bizonytalan összetételű szer jelent meg a drogpiacon, amely még nagyobb veszélyt jelent az egészségre.

A kábítószer-fogyasztás társadalomra való veszélyességét felismerve a rendőrség folyamatosan értékeli az aktuális helyzetet, és minden eszközzel a kábítószer-terjesztés visszaszorításáért küzd. Az alezredes kijelentette, az eddigieknél is szorosabb együttműködést kívánnak megvalósítani a fórum résztvevőivel, hiszen, bár a kerületben jelenleg és korábban sem volt kiemelten jellemző a drogfogyasztás, de minden egyes fiatal, aki eltéríthető a kábítószer-használattól, siker lehet.

Újbuda