Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Kamara – Nem átlagos, „csizmaszárcsapkodós” népzene

Újbuda   |   2020, február 4 - 13:19Nyomtatóbarát változatSend by email

Decemberben jelent meg Herczku Ágnes és Nikola Parov Kamara című albuma, amelyen vonós kamarazenei szólamok követik a népi dallamokat. A lemez szándékosan nem az ismert népzenei kínálatból épül fel, hanem úgy szólal meg a kárpát-medencei népek muzsikája, hogy rámutat történelmi és klasszikus zenei összefüggésekre.

A török hódoltság után a Habsburgoknak köszönhetően a barokk zene gyakorolt komoly hatást a magyar és erdélyi népzenére. A barokk révén vált ismerté a ma már hagyományos népi hangszernek titulált hegedű, brácsa, bőgő, és a népzenei kultúrára is erősen hatott ez a komolyzenei stílus. A Kamara című albumon ezekre az összefüggésekre, kapcsolódásokra igyekeztek felhívni az emberek figyelmét úgy, hogy a barokk elemeket kiemelték, kicsit kisarkították. - A Kamara nem egy nyers, bajuszpödrő, csizmaszárcsapkodó folkalbum lett. Az itt jelenlévő magyar, horvát, bolgár, szlovák népzene egy sokkal kifinomultabb köntösben jelenik meg, a hangszerek hangképzésében is inkább a klasszikus zene felé tendál ez a lemez – mondja Nikola Parov.

Nikola Parov

A bolgár származású zenész 10 éves kora óta él Magyarországon, már ifjú korától népzenével, világzenével foglalkozik. A balkáni, az ír, a kelta folk mellett a magyar és a környező szláv népek muzsikája is megihlette, alkotói folyamatának része a népzene történetének kutatása. Párjával, Herczku Ágnessel gyakran dolgoznak együtt még élő, népzenét játszó, autentikusnak számító népi énekesekkel, zenészekkel is.

Herczku Ágnes az alkotófolyamat különleges evolúciójára hívta fel a figyelmet: - Mi mindig úgy dolgozunk, hogy jön egy régi dallam, amiből valami más születik, először otthon, nálunk a nappaliban, majd felvisszük a koncertszínpadokra. Ilyenkor még mindig csiszolgatjuk, hogyan lehetne még jobbat kihozni belőle, változtatunk a hangszerelésen, és szépen kikristályosodnak a dalok, amelyeket aztán a nekünk leginkább tetsző változatban fel is játszunk egy-egy új lemezre – mondta az énekesnő.

Herczku Ágnes

Már gyermekkorában is vonzódott a népzenéhez, de először táncosként a Honvéd Együttes tánckarába került, ahol a tánccal párhuzamosan kezdődött el énekesi pályafutása. Zenei karrierjét 1998-ban kezdte, gyorsan eljutott a csúcsra, ma már a hazai népzenei, világzenei élet egyik legkiválóbb tehetségű énekesnője. Többszörös Fonogram- és eMeRTon, valamint Liszt-díjas. Parovval két évtizede dolgoznak együtt.

Az alkotópáros mellett a banda a megszokott stabil felállás (Fekete Márton, Hegedűs Máté, Molnár Péter, Herédi Zsombor, Pálházi Bence), akik 6-7 éve játszanak már Parovékkal. Népzenében és világzenében is jártas muzsikusok dolgoztak a Kamarán, de a klasszikus zenei vonal erősítéséhez erre a műfajra érzékenyebb vendégzenészeket is meghívtak Herczku Ágiék. Vizeli Máté, Kuczera Barbara kifinomult játékával, a többszólamú daloknál pedig Bognár Szilvia az énekhangjával is segítette a barokk hatásokat bemutató népzenei album létrejöttét.