Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kamarakoncerttel és szentmisével ünnepelték a ciszterci rend alapítását

Újbuda   |   2018, január 29 - 10:02Nyomtatóbarát változatSend by email

A ciszterci rend alapítására emlékeztek a Szent Imre Plébániatemplomban január 27-én. Az eseményen jelen volt Hoffmann Tamás polgármester és több újbudai elöljáró is.

Az ünnepi szentmisét Szkaliczki Csaba Örs plébános celebrálta. Szentbeszédében megemlékezett a 900 évvel ezelőtti eseményekről, amikor a franciaországi Cîteaux városának közelében, Szent Benedek reguláihoz szorosabban kötődő új rendet alapított Molesme-i Szent Róbert és 20 társa. A közösséget később Szent Alberik vette át, akit az Angliából érkező Harding Szent Istvánnal együtt ugyancsak az alapítók közé sorolnak.

Szkaliczki atya beszélt a ciszterek magyarországi történetéről, a zirci apátságról, valamint a vértanúhalált halt Brenner János Anasztáz ciszter atyáról, akit hamarosan boldoggá avatnak.
A mise után a Budai Szent Imre Plébánián agapét rendeztek, amelyen hívek és a kollégiumban élők Szent Bernát idézeteket olvastak fel, valamint verseket és kamarakoncertet adtak elő.

D. B. S.