Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Karácsonyi készülődés

Újbuda   |   2018, december 17 - 10:13Nyomtatóbarát változatSend by email

A karácsony előtti napokban hagyományosan ajándékot visznek a kerület vezetői az újbudai idősotthonokba, idősklubokba. Idén először a Keveháza utcai Idősek Klubjába látogatott el Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő.

Nem csak ajándékkosárral érkeztek az idősekhez, hanem a szokásokhoz híven idén is átadták azokat a karácsonyfadíszeket, amelyeket újbudai iskolások készítettek. A klub tagjai műsorral készültek: verseket szavaltak, novellákat olvastak fel, zenéltek és énekeltek. Utána közös ebéd következett, amelynél egymást is megajándékozták. Mint Szabó Imrénétől, a Keveháza utcai Idősek Klubjának vezetőjétől megtudtuk, már hetek óta készültek az ünnepségre, az önként jelentkező szereplők sok próbával állították össze a műsort.
Ezek mindig megható alkalmak, hiszen évről évre nagyon kedvesen fogadnak minket – mondta lapunknak Újbuda polgármestere. – Rengeteg örömöt kap az ember az idősektől, a szép karácsonyi műsoron kívül ők is megleptek minket saját készítésű kézműves ajándékokkal, sok kedves szóval. Minden alkalommal feltöltődöm ilyenkor – árulta el Hoffmann Tamás.
Az ünnep fényét az is emelte, hogy az önkormányzat segítségével nemrég korszerűsítették az intézmény bútorzatát: új székek, fotelek szolgálják az idősek kényelmét a Keveháza utcában.
A hagyományos Idősek Karácsonya rendezvényeket december 19-én rendezik meg az Albertfalvi Közösségi Házban, a Kelen Civil Közösségek Házában, a Kelenvölgyi Közösségi Házban, az Őrmezei Közösségi Házban, a Gazdagréti Közösségi Házban és az Újbudai Polgármesteri Hivatal Zsombolyai utcai épületében.